Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 1. szám

Észrevételek a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat-tervezetre 39 Miért ne osztozkodhatnának kiskorú vagy gondnokolt örökösök törvényes képviselői maguk, esetleg önjogu örökösökkel, a gyámhatóság jóváhagyása mellett birói közbenjárás nélkül ? Ez magában nem sérthetné az önjogu örökös jogait és érdekeit, mert igényei érvényesítése végett szabad az utja a bíróhoz. Csakhogy a gyakorlati életnek megvannak a maga követelményei. Nem is említve azon eseteket, midőn az igazi örökös meg se tudja hamarjában, hogy örökölt, vagy hogy különféle, egymást kizáró jogczimeken lépnek fel örökösök, vagy az ig*zi örökösök sem értenek egyet, s igy addig is, mig a biró végérvényesen odaítéli annak, kit joggal megillet, az örökhagyóban urát vesztett vagyonnak, nehogy elpusztuljon, kormányzóra van szüksége, — számos vitás kérdés szokott felmerülni a különben békességes örökösök közt is, melyet csak a biró dönthet, el. A törvény nem tagadhatja meg, módot nyújtani, hogy az igazi örökös az álörökös ellen, az örökhagyó hitelezője és hagyományosa az örökös ellen, a kötelesrészre jogosított a végrendeleti örökös ellen jogait biztosithassa, hogy alaptalan igények miatt hosszú időre az örökös örökének élvezetéből teljesen kizárható ne legyen, hogy az örökhagyónak végrendeletében vallott meghatalmazottja — a végrendeleti végrehajtó — megbízatásában eljárhasson, hogy az örökösök ebbeli minőségüket igazolhassák. Mindezekről eddigi örökösödési eljárásunk csak hézagosan gondoskodik. Örökösödési eljárásunk e legkirívóbb hiányaira már a gyámügyi törvény magyarázatát tárgyazó munkámban (314—330. lap) rámutattam, de kénytelen vagyok alább velők részletesebben is foglalkozni, mert csak a jelenlegivel való összehasonlítás utján méltányolhatjuk kellőleg az öröklési jogról szóló törvényjavaslatnak az örökség megszerzésére vonatkozó intézkedéseit, valamint Dr. Weinmann Fülöpnek a hagyatéki eljárás szabályozását tárgyazó, s az igazságügyminiszter ur megbízásából készített törvény tervezetét, melynek megbirálása képezi éppen jelen értekezésem czélját. I. Eltérőleg eddigi jogunktól, melynél fogva az örökös az ^örökhagyó halálával azonnal, «ipso iure» megszerezte az örökséget, az öröklési törvényjavaslat (373. §.) szerint «az örökös az örökséget annak elfogadásával szerzi meg.» Ez eltérést a törvényjavaslat főleg gyakorlati érvekkel indokolja, melyek némelyikét ugyan könnyű volna ellenvetésekkel megtámadni, különösen azzal, hogy a legtöbb nyugateurópai magánjog követi az «ipso iure» átháramlás elvét; de tagadhatatlan, hogy az osztrák polgári törvénykönyv befolyása alatt ugy az országbírói értekezlet, mint kiváltkép az 1868. évi 54. törvényczikk szabályozta örökösödési eljárás azáltal, hogy több intézkedése, mint pl. kiskorúak érdekében hivatalból