Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 4. szám - Laboulaye. H. Wallon beszéde, mondatott az Académie des Inscriptions et Belles-Lettres ülésében 1887 november 18-dikán. Első közlemény

unokáját, hogy keresse fel s hivja meg ebédre. Ez volt eredete ama benső viszonynak, a mely a kitűnő akadémikus pártfogása alatt kezdődött a koszorús fiatal iró és a fiatal jogász között, s a mely egész életükön át folytatódott: a Collége de France-ban, az Institutban és a Senatusban. Nemsokára alkalma nyilt Laboulayenak egy másik társulatnak is bemutatni magát. Az cAcadémie des Sciences moraies et politiques* a következő kérdést tűzte ki : írassék meg a nők utódlási jogának története polgári és politikai tekintetben a különböző európai népeknél a középkorban. A dijat 1842-ben Laboulaye és két másik pályázó között osztották meg. A következő évben az «Académie des Inscriptions» diját nyerte el, A római tisztviselők felelősségére vonatkozó büntető törvények-xo\ értekezvén. Munkáinak mindegyikében ugyanaz a biráló szellem, ugyanaz a rendszer, ugyanaz a tudományosság nyilatkozik. A szerző nem szorítkozik a szövegdarabok összeállitására és magyarázatára; magasabb szempontból nézi tárgyát; nagy fogalmat alkotott magának a jogtörténetről. Neki a jog nem az emberek hozta törvények összesége, nem a természet törvénye, melynek engedelmeskednünk kell. A jog nem önkényes és nem absolut. A népek kormányzására irányzott emberi ész az, az országok physikai állapotára, lakóik életmódjára, vallására, szokásaira való alkalmazásában cA jog, úgymond, a civilisatiónak kritériuma, és a jog története a társadalmi fejlődésnek legmegbízhatóbb története.* E részben Montesquieu hive ; Németországban, az odamenekült franczia csajádok utódai között, azután talált egy másik mestert is: Savigny Frigyes Károlyt, kinek tanait olykép akarta terjeszteni, hogy megmutatta alkalmazásukat a történetirásban. Ettől a szándéktól vezéreltetve, megirta a még élő Savigny életrajzát, oly időben, mikor még mást lehetett álmodni Német- és Francziaország egymáshoz való viszonyáról. Midőn, úgymond, jobban megismertetni igyekeztem Francziaországban a történelmi iskola tanait, azt hittem, hogy egy uj lépést tettem munkálkodásunk állandó czélja felé, értem Franczia- és Németország tudományos egyesülését, mely praeludiuma volna egy másik szövetségnek, melyet szivemből kívánok.1 Doctrinájának egész iránya három műve elsejének, a Histoire du droit de propriété fonciere en Occident-nzk bevezetésében van kifejezve. Szerinte a történet a jogtudósoké és sajnálja, hogy Francziaországban nagyon gyakran olyanok foglalkoznak vele, a kik híjával vannak e szükséges készültségnek. A jogtanulmánynak kell kimutatnia a nemzetek testvériségét és irányoznia sorsukat. Most, —- úgymond — hogy a forradalmak és hosszú háborúk a királyok és népek között kölcsönös bizalmatlankodást hoztak létre, a tudomány feladata ezt a hamis, veszélyes félreértést eloszlatni, az 1 Essai sur la vie et les doctrines de Savigny (1842) 5. 1.