Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 4. szám - Laboulaye. H. Wallon beszéde, mondatott az Académie des Inscriptions et Belles-Lettres ülésében 1887 november 18-dikán. Első közlemény

^ Laboulaye. ^/^(H. W a 11 o n beszéde, mondatott az «Académie des Inscriptions et Belles-Lettres ülésében 1887 november 18-dikán.)* \J (Első közlemény.) Uraim ! Tavai egy nagy nyomdászról Ambroise-Firmin Didotról emlékeztem meg önök előtt. Az idén egy «betűöntő»-ról fogok szólani ; mert ezt a foglalkozást vallja magáénak első müve czimlapján Laboulaye Eduárd tagtársunk. S ezt jogosan tehette. Nem mintha iparos-családból származott és eleinte ennek mesterségét folytatta volna. Nagyatyja közjegyző volt, később királyi titkár XVI. Lajos alatt, mely hivatal a nemességgel járt, s melynél fogva a Laboulaye nevet csatolhatta polgári Lefebvre nevéhez. Atyja a forradalom alatt elvesztette jószágait s a fogyasztási adók igazgatófőnöke utóbb a Páris városi vámhivatal tisztje lett. O maga sikerrel végezte a gymnasiumot a Louis-le-Grand intézetben, innen a jogi iskolába lépett, a hol megszerezte a gyakorlati jogászságra való képesítést. Történt azonban, hogy fivére, a polytechnicum végzett növendéke, betűöntődét vett. Laboulaye társa lett e vállalatban, a nélkül, hogy jogi tanulmányairól lemondott volna, minek bizonyságát is adta. 1837-ben az akadémia a következő kérdésre hirdetett pályázatot: A nyugat-európai ingatlan tulajdon története. Laboulaye versenyzett és munkája dijat nyert. Nagy volt az akadémikusok meglepetése, mikor felbontatván a jeligés boríték, a szerző neve alatt e czimet olvasták: betűöntő. Betűöntő, ki a régi jogban ennyire jártas ! Azt beszélik, hogy a bírálóbizottság egy igen tiszteletreméltó tagja meg akarván fejteni e talányt, személyesen elment a megjelölt lakásra s Laboulaye után kérdezősködött. Megmutatják neki; megszólítja : — Ön Laboulaye ur ? — Igen, uram. — Betűöntő ? — Az. — Engedje meg, hogy megöleljem. És karjaiba zárta. — Minek köszönhetem e szerencsét ? — Nem ön annak a munkának a szerzője, melyet az akadémia most koszorúzott meg? — Nem, az a fivérem. így szól a mese. A valóság az, hogy Pardessus kíváncsi lévén megismerni a pályadijat nyert értekezés szerzőjét, megbízta jogtanuló * Megjelent a «Nouvelle Revue Historique* XII. évfolyamának 1. füzetében. Fordította K 6 n y i József.