Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)
1890/33 / 2. szám
146 Dr. Magyary Géza fentartották az egykori vagyonközösség eszméjét annyiban, hogy a mennyiben az egyes osztályosokaaK lemenőik nincsenek, birtokuk az osztályos atyafiakra szálljon; ez okból szenvedett korlátozást az azzal való szabad rendelkezés is. S így világos, hogy az osztályos rokonok az osztály utan is jogközösségben voltak. A jogközösségben levő osztályos rokonok joga a megosztott szállásbirtokra nézve kifejezést nyert az ősiségben. Ez intézmény ugyanis nem a Nagy Lajos-féle okmány II. §-nak alkotása, mint rendszerint állítani szokás, hanem maradványa az egykori törzstulajdonnak.15 Hogy azonban az ősiségnek s ezzel kapcsolatban a jogközösségnek mi volt a hatása, megállapítani alig lehet. Valószínű, hogy kezdetben igen tág volt, s még a szomszédokra, kik egyúttal rokonok voltak, mint a szállásbirtokban egykor osztozó társak lemenőire is kiterjedt. A székelyeknél még a későbbi századokban is igen világos nyomai maradtak.16 A mint azonban a rokonság és szomszédság megszűntek azonos fogalmak lenni, s minél inkább elhomályosult bizonyos egyénekre a közös leszármazás tudata, szükségképen az ősiség és jogközösség fogalmai is szűkebb körre szorultak, a nélkül azonban, hogy e fejlődés menetét figyelemmel végig kisérni lehetne.17 Minthogy a törzskori értelemben vett családiasság a szállásbirtokot mind végig jellemzi, ennélfogva öröklésre csak olyan rokonokat tartottak alkalmasoknak, kikben a család fentartókra akadt. S minthogy ezek csak a család férfitagjai lehettek — kik e korszakban ognati, proximi kifejezésekkel jelöltetnek18 — az eredmény, mely e tételből a törvényes öröklésre levonható, az, hogy a nők a szállásbirtokban való öröklésből kizárattak. Kitűnik ez már Sz.-Istvan másodiK végzeménye 35. fejezetéből is, mely a vagyon háborítatlan birtoklását biztosítván, elrendeli, hogy abban a birtokos halála után fiai hasonjoggal örököljenek ; ha pedig a birtokos főben járó bűntettben mondhatnék ki bűnösnek, birtokát (bona) ártatlan fiai kapják. S ha ezen végzemény 5. 15 Wenzel G. i. m. I. köt. 294. 1. 16 Dósa Elek : Eidélyhoni jogtudomány II. könyv 407. 1. 17 Az Árpád-kori okmányok „zámos példát szolgáltatnak arra nézve, hogy ingatlanok elidegenítéséhez a rokonok beleegyezése vétetett igéaybe. így a Cod. Dip. III. köt. I. r 249. 1. oly elidegenítésről van szó, mely — cum c >n-.ensu et voluntate liberorum ... et onanium consangaineorum — vagyis a rokonok beleegyezésével eszközöltetett. Hasonló példák találhatók Cod. Dip IV. köt 1. r. 75—76. 1., VI. 1. 266. 1. Az Árpád-kori Okmánytár (szerk. D.. Wenzel Guszcáv) IV köt. 228. 1. egy a rokonok és szomszédok beleegyezésével végbement örokbevallásról tétetik említés ; cím consensu et voluntate Benedicti filii Mychaelis et Demecni fratris eiusdem et commetaneoruna videlicet Micnaelis et Joiaons riuorum Laurencii necnon aliorum. L. még Árp. Okmt I. 62. 1. — A kérdés közelebbi meghatározására vouaUozó adataink azonban nincsenek. Mindazáltal kétségtelen, hogy az ősieknek a Hk. I. 58 —óz. czimeiben szabályozott s a rokonok várománya aital igen sziik körre szorított elidegenítése a legiégibb idő<re visszonyuló gyakorlaton alapszik. l* Hajnik : Magyar alkotmány é> jog az Árpádok alatt 294. 1.
