Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)

1890/33 / 2. szám

n6 J)r. Wlassics Gyula Szükségem volt e reflexiókra — bevallom — az önfegyelmezés szempontjából. Lelkem egész hevével csüngök azon az uj büntetőjogi irányon, mely alapjában kezdi ingatni az orthodox felfogást. Akkor azonban, midőn arról van szó, hogy Ausztria egy századdal előbb készített törvénykönyvét — mert hisz az 1852-iki csak modificatió in pejus — ujjal cserélje fel, nem követelhetem azt, hogy minden reformeszme, mely a levegőben szállong, befogadást nyerjen a törvénykönyvbe is. Van eme reformeszmék között érett is, melyet ma egy ország büntetőjogi törvényhozása megbocsájthatlan bűn nélkül nem mellőzhet, de van annyi éretlen is, hogy azok, a kik egy eszmét egészen és nemcsak félig szoktak átgondolni, a kik tudják, mit jelent egy gondolatnak alkalmazása és hatása a gyakorlati életben : nem ragadtatják el magukat odáig, hogy a még ezentúl kifejtendő és megérlelendő doctrinák fel nem karolása miatt utasítsanak vissza valamely javaslatot. Annyi bizonyos, hogy a legnehezebb ily nagyszabású forrongások idején eltalálni a helyes középutat. Egy ország azonban, melynek ma Európában a legrosszabb büntetőtörvénykönyve van. nem várhat addig, mig a nagyszabású mozgalomból a törvényhozásiig értékesíthető eszmék leszürődnek. Ezért, nézetem szerint, ha az alkotandó ausztriai büntetőtörvény, a föltételes szabadlábrahelyezésnek, a föltételes Ítéleteknek intézményeit, a pénzbüntetésnek közmunkával megválthatását felkarolja és a pénzbüntetés alkalmazhatásának eseteit kiterjeszti, ezzel azt, a mi az uj mozgalomból törvényhozási alkotásra megérett, csaknem fel is használta. Nem kicsinylem Lammaschnak azt a megjegyzését, hogy a pétervari kongresszus vitája értékesíttessék. Minden valószínűség szerint nagy eredménye lesz e vitának; de azt hiszem oly eredménye még sem lesz, hogy teljesen uj javaslatot legyen szükséges kidolgozni. Ezekben az uj büntetőjogi mozgalom szempontjából az ausztriai büntetőtörvényjavaslattal szemben általában elfoglalt álláspontomat jelezvén, áttérek magára a javaslatra. A hármas felosztási rendszernek, melyet a javaslat követ, elvi ellenzője vagyok. Elméletileg indokolatlan, gyakorlatilag semmi haszna. A bűntett és vétség nem benső természetűkben különböznek egymástól. A hármas felosztás a bírói hatáskör szempontjából sem bir elvi perjogi jelentőséggel. A kettős felosztás a büntetések egyszerűsítésére is vezet. Az olasz és a hollandi törvény igazolják ezt az állításomat. Vannak bizonyos hagyományok, melyekhez babonás hittel ragaszkodunk. Sokan eretnekségnek tartják, ha valaki elég bátor kimondani a hármas felosztás tarthatatlanságát. Az eretnekség valószínűleg — üdvözítő hitté válik és pedig már nem sok idő kell hozzá. A büntetési rendszer minden büntetőtörvénynek a központja. A javaslatban feltartott halálbüntetésről nem beszélek. /V rrai civilisatio és humanismus szégyenfoltjának tekintem.