Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/32 / 6. szám - A büntetőtörvénykönyy 92. §-ához

A parlament tagjainak büntetőjogi oltalma 405 tett jogsértő bűncselekmények között sem a minősítés, sem a büntetés tekintetében különbséget nem tesz. A büntetőtörvény által elfoglalt ezen álláspont első tekintetre a jogegyenlőség követelményeként tüntethető ugyan fel, de a kérdés közelebbi vizsgálatánál ez álláspont alkotmányjogi szempontból tarthatatlannak fog bizonyulni. Sem a képviselőket már ez idő szerint is megillető mentelmi jog, sem az a fokozott büntetőjogi oltalom, melylyel az országgyűlés és tagjai felruházandók lesznek, nem képezik a népképviselők személyes előjogát, privilégiumát. Miként a mentelmi j°g> u&y a fokozott büntetőjogi oltalom is, a képviselőt nem mint egyént, hanem csak mint a törvényhozó hatalom letéteményesét illetik meg. Nem a személy részesítendő nagyobb büntetőjogi oltalomban, hanem a törvényhozó hatalom functiója ; nem személyes tekintetből, hanem a közérdek tekintetéből. A közérdek megkívánja, hogy a törvényhozó hatalom, mint minden souverain hatalom, függetlenül és szabadon működhessék ; hogy az, ki e hatalom gyakorlásával polgártársai részéről megbízást nyert, hivatását szabadon, függetlenül s legjobb mggyőződése szerint tölthesse be ; mi csak akkor várható, ha hivatása gyakorlata miatt sem a hatalom, vagy ez által sugalmazott hatóságok részéről feleletre nem vonható, sem pedig egyesek részérői hivatása gyakorlata miatt ellene elkövethető megtámadtatásoknak kitéve nincs. Az előbbi a mentelmi jog feladata, melyet kifejlett joggyakorlatunk teljesen megvalósít; az utóbbi a fokozott büntetőjogi oltalom feladata, mely czélját csak annyiban érheti el, a mennyiben jogrendet sértő támadások ellen az állam büntetőhatalmi megtorlása egyáltalán védelmet és biztosítékot nyújthat. A fokozott büntetőjogi oltalom tehát nincs ellentétben a jogegyenlőség elvével, mert nem a személyt, hanem a közhatalmi functiót veszi a rendesnél nagyobb védelem alá ; czélja nem a személy privilegizálása, hanem a reá bízott törvényhozói hivatás intensivebb biztosítása jogtalan támadások ellen. A magános jogtalanul megtámadott szabadsága, testi épsége és becsülete kétségtelenül a leghatékonyabb megtorlásra tarthat igényt a jogállamban ; de ha a büntetendő jogsértés oly egyén ellen van intézve, ki törvényhozói functióval van felruházva, s ha e támadás indoka a megtámadottra ruházott functióban rejlik, a bűntető hatalomnak kötelessége már nemcsak az egyént és sértett egyéni jogait, hanem a törvényhozásnak benne megtámadott függetlenségét és sérthetetlenségét is megvédeni és megtorlás által biztosítani. Nem lehet tehát a jogegyenlőség megsértéséről szó ott, hol az oltalmazandó érdekek különbözősége, a megtorlás különböző és fokozott mértékére utal. Ha a büntetőtörvénykönyv fent idézett intézkedései abból a