Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/32 / 5. szám - Sextus Caecilius Africanus jogtudós

390 Külföldi jogélet bele. T. azonban 1888 október 15-ikét irta be lejáratul; egyebekben a váltót megállapodás szerint töltötte ki. Minthogy R. sem október 15-ikén sem november 30-ikán nem fizetett, T. a váltőösszeg és 1888 deczember i-jétől járó késedelmi kamatai erejéig váltókeresetet indított s első fokon marasztaló Ítéletet eszközölt ki. Alperes revisióját a Reichsgericht elutasította a következő indokolással: «Az in bianco aláirt saját váltónak, épugy mint az in bianco elfogadmánynak átadása felhatalmazásnak tekintetik a váltóobligatio létrehozására. Ily váltó átadójának csak a váltótörvény 82. §-ára támaszkodó exceptio doli-ja van, jogában lévén bebizonyítani, hogy a váltó a megállapodás ellenére állíttatott ki s hogy ellene a váltó, a mennyiben tartalma a megállapodásnak meg nem felel, nem érvényesíthető». Azon felfogás, hogy a váltónak csak egy pontban is szerződésellenesen való kitöltése a váltókötelezettséget megszünteti, helytelen (1889. május 15-iki ítélet). FRANCZIAORSZÁG. A végrehajtási költségek kérdése. 1876 május 17-ikén Dufaure és Léon Say a kormány nevében törvényjavaslatot terjesztettek a képviselőház elé, melynek czélja a 2000 franknál csekélyebb értékű ingatlanok árverési költségeinek leszállítása volt. Az indokolás szerint a franczia földbirtok nagy eldarabolása mellett fontos közérdek, hogy e költségek, melyek a birtokost néha tönkre, teszik," a lehető legcsekélyebb mértékre szoríttassanak. Azonban a parlament politikai vitái nem engedték meg a javaslat gyors letárgyalását s a törvényhozás csak 1884-ben, az általános választások előtt, szavazta meg. A törvény immár négy év óta életben van, de a hivatalos adatok azt tanúsítják, hogy eredménye vajmi csekély. 1886-ban 517,311 frank ára oly ingatlanok adattak el, melyeknek becsértéke 500 frankon alul volt; ezek terhére 655,231 frank költség merült fel, s így a vételár 100 frankjára 126,85 frank esik. E szerint az eladott kisbirtokok tulajdonosai nemcsak hogy nem kaptak semmit, hanem még 137,520 frankot vettek meg rajtuk s ehhez még némely mellékköltségek is járulnak. Minél nagyobb az árverezett ingatlan értéke, annál kisebb aránylag a költség. Az 501 franktól 1000 frank értékig terjedő ingatlanok vételára ugyanazon időszakban 1,585,624 frank volt. Ezeknél a költség csak 791,536 frankot tett, ugy hogy az eladók csak mintegy 5 7°/0-tól estek el, itt sem számítván a mellékköltségeket. 1001 franktól 2000 frankig az arány 2 5.94°/0. A 10.000 frankot meghaladó értéknél csak 2.2 8°/0. 1887-ben a legkisebb értékű ingatlanok terhe még mintegy 11 frankkal emelkedett 100 frankonként. A többieké körülbelül változatlan maradt. A törvény előtti állapothoz képest a javulás csak igen csekély: előbb a költségek 150—i6o0/0-ot tettek, ma 126—137°/0-ot. «A fiscus áldozatai —• igy szól egy tekintélyes franczia lap — csak ugy tönkre vannak téve, de valamivel kevesebb az adósságuk*. Az elhagyott gyermekek oltalmazása. Az október 17-iki «Journal Officieb a franczia igazságügyérnek a főügyészséghez intézett egy körrendeletét közli, mely a sanyargatott és