Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/32 / 5. szám - Sextus Caecilius Africanus jogtudós

Irodalom 387 Vultejus, Huber, Janus a Costa, Bach stb. a szerző részéről kifejtett fölfogas mellett küzdöttek. Ezt vette védelmébe Glück is, főleg Aíricanus imént idézett nyilatkozata alapján. Ezzel szemben már Corasius, Noodt, Schulting, Böhmer stb. a mellett nyilatkoztak, hogy a felek szerződése elég a prorogatio fori-ra. Az előbbiek nézetét tette szerző a magáévá és, a mint látszik, a kérdést Africanus nyilatkozata után még vitathatónak sem gondolja. De az általa nyilvánított nézet meg nem állhat. Mert ugy a megnevezett és mindkét véleményt valló'20 összes régi tudósok, mint szerző figyelmét elkerülte egy olyan körülmény, melyet Africanus helyének érteimezéiénéi figyelmen kivül hagyni nem szabad. Ha pedig ez figyelemben részesül, ugy kétség sem merülhet föl az iránt, hogy a felek szerződése önmagában véve is tökéletesen elegendő a prorogatio fori végleg kötelező előidézésére. Rómában sem támadt soha sem kétség az iránt, hogy ha a felek a prorogatióra nézve egy formális szerződés (vadimonium, stipulatio judicii sisti) alakjában állapodtak meg, ugy föltétlenül kötelezve voltak magukat a kikötött nem illetékes bírónak alávetni. Kérdés már most, mi áll akkor, ha a fori prorogatio iránt csak n u d a conventio alakjában jutottak megegyezésre ? A felelet az, hogy ettől a felek «priusquam adiretur praetor» igenis egyoldalulag visszaléphettek. És csakis erre vonatkozik Africanua idézett helye. De ez nem azt teszi, hogy «a prorogatiót csak s biroság előtti ténykedés hozta létre, hanem csak annyit jelent, hogy Africanus idejében a prorogatióra vonatko.ó nuda conventio hatályosságát még nem ismerék el. Justinian azonban az ily tartalmú pactum adjectumot — «habár», mint mondja, «annak kötelező erejében régibb időkben kételkedtek és kérdésesnek tekinték, hogy vájjon az, ki ily pactumot létesített, nem jogosult-e annak ellenére cselekedni*, Justinian, mondom, az ily pactum adjectum ot szintén kötelezőnek nyilvánította.21 Abban ugyan igaza van szerzőnek, hogy: «a prorogált bíróságnak prorogativ szerződésből nincs jus quaesituma azt követelni, hogy előtte folyjon a per» (86. 1.). De nem is hiszem, hogy valaki valaha ennek ellenkezőjét állította volna. Az itt tekintetbe jövő elvi szempontot nagyon helyesen emeli ki Justinian, midőn az id. helyen a jog ama régi szabályára hivatkozik, melynek értelmében (rendszerint) mindenkinek szabadságában áll arról, a mi az ő javára létesíttetett, lemondani. S nem is elvi, hanem a jelzett 20 A szerződés kötelező erejét vitató írók azon — mindenesetre helytelen — okoskodással véltek Africanus helye ellen védekezhetni, hogy ez a felek kölcsönös beleegyezésén (ugy értelmjzik hibásan, a «mutata voluntas» szavakat) alapuló visszalépésre vonatkozik. 21 L. 29 C. de pactis 2. 3. 26*