Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)
1889/32 / 5. szám - Sextus Caecilius Africanus jogtudós
388 Irodalom értelemben való formai akadály idézte elő azt a korlátozást, mely Africanus id. helyéből kiolvasható. Ezzel áthaladtunk szerző művének ama részén, melyet ő az Africanus quaestioiból vett egyes töredékek részint jogtörténeti, részint jogdogmatikai szempontból való megvilágításának szentel. A hátralevő részben szerző Africanus Írásmódját és jogászunknak az utódokra gyakorolt hatását jellemzi s e részben több oly téves állítást igazit helyre, melyek a római jogtörténelmi művekben széltében el vannak terjedve. Africanusra vonatkozó rendkívül becses kortani és jellemző adatok fejezik be Vécsey könyvét, melyet daczára annak, hogy több tétele és fejtegetései ellen sikra szállani kénytelenittettem, egy tárgyának élő, az iránt igaz lelkesedéssel viseltető tudós széles körű forrástanulmányra alapított művének tartok, melyet mindenki élvezettel és tanulsággal olvashat. A ki pedig átlátja azt a nagy igazságot, melyet szerző a m. t. Akadémiához intézett szavaiban oly szépen jelentett ki, hogy t. i. «hazai igazságügyünket az elmélet világosságában s a multak becses tapasztalataiban csak ugy részesíthetjük, ha a jognak szerves fejlődését kutatjuk s nemzeti érdekeinkre tekintőleg ismertetjük* : az előtt ezen igénytelen bírálat hosszadalmassága sem fog mentegetésre szorulni. Dr. Kiss Mór kolozsvári egyet, tanár.