Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/31 / 1. szám

A német polgári törvénykönyv tervezete, stb. 43 Csak helyeselhetjük, hogy tervezeteink a szász 1016. §-a által megjelölt s a dr. jav. 400. art.-a által is elfogadott szabályt tették magukévá, melyek kissé radicalisnak látszó, de már a közöns. ném. jog legkiválóbb képviselői által is acceptált álláspontját nagyban ellensúlyozza az eléggé nem méltányolható előny, hogy igy minden kétségnek határozottan eleje vétetik. Sokkal nehezebb a 2. pont alatt emiitett visszatérő szolgáltatások kérdése. Közelebbi szabályozásuknál ugy a tudomány mint a törvényhozások nagy ingadozást tüntetnek fel. Ez okból szükségesnek tartjuk álláspontunkat — mellőzve a csak nélkülözhető részleteket — nagy vonásokban kifejteni, hogy igy egy olyan kiindulási ponthoz juthassunk, melynek alapul vételével tervezeteink idevágó intézkedéseit kellően megítélhetjük. Mert annyi bizonyos, hogy előttünk ugy a n. t., mint m. t. egymástól egyébként eltérő szabályozása nemcsak hézagosnak, de részben elhibázottnak is tűnik fel. Hogy kérdésünk tekintetében helyes eredményekhez juthassunk, csekély vélekedésünk szerint legelső feladat, az idevágó eseteket a jogi természetükben mutatkozó benső különbségek szerint osztályozni. S e szempontból mindenekelőtt ki kell emelnünk: 1. az olyan visszatérő szolgáltatásokat, melyek egy főköveteléssel függnek szorosan össze. Ilyen a tŐKeköveteléssel összefüggő kötelezettség a visszatérő időszakokban fizetendő kamatokra. mánya m'att, mely kimondja, hogy azok, kikkel szemben az elévülésre történik hivatkozás, ennek daczára esküt kínálhatnak az elévülési kifogást támasztó ellenfélnek arra nézve, hogy az ő követelésük nem fizettetett ki. C. C art. 2275 : «Néanmoins ceux auxquels ces prescriptions seront opposées peuvent déférer le serraent á ceux qui les opposeat, sur la question de savoir sila chose a été réellement payée. — Le serment pourra étre déféré aux veuves et héritiers, ou aux tuteurs de ces derniers, s'ils sont mineurs, pour qu'ils aient á déclarer s'il ne savent pas que la chose sóit due», Ez nem felel meg a czélnak. Mert a czél ep az, hogy a mindennapi élet e számos és lényegtelen ügyletei, melyek ép e miatt nem maradnak hosszasabban az érdekeltek emlékezetében, a melyeknél Írásbeli feljegyzések is csak kivételesen szoktak előfordulni, a melyeknél e szerinc a tényállás elhomályosulása csak kis idő kérdése — ne lehessenek az adós s illetve az ő örököseivel szemben, évek multával érvéayeiithetők. Ehhez járul az a gazdasági szempont is, melyet ma, ép a hitelezői oldal tekintetéből, a kereskedő- és iparosvilág mindenfelé hangsúlyoz, hogy t. i. a rövid elévülési idő útját fogja állani annak a szörnyű módon elharapódzott üzleti hitelezésnek, mely manapság, a verseny hatása alatt, olyannyira felburjánzott. Ugy vélik, hogy ha a törvény fogja követelni az üzleti kontók rövid idő alatti behajtását, elhárul ennek ódiuma a kereskedő, az iparosról, ki vevői s illetve megrendelői ellenében a nagy concurrentia miatt csak a legvégső esetekben veheti a törvényes felhajtást igénybe. A c. c. vázolt rendelkezéseinél sokkal helyesebben járnak el az ujabb törvénykönyvek, melyek ilyen esetekre a rövid időtartamú elévülést korlátlanul életbe léptetik. S e tekintetben valóban osztatlan helyeslésre méltók a n. t. 156. és 157. §-ainak rendelkezései, melyeknek nagyjában vé/e a m. t. köt. jogi részének 347. §-a is megfelel. A m. t. (ált. r.) a rendes elévülési időt, régi hazai jogunknak megfelelően eredetileg 32 évben állapitá meg (158. §.). Ez azonban a szakértekezlet által, Teleszky