Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/31 / 1. szám

A fényképészet a justitia szolgálatában 33 vitatni abbeli jogát, hogy vádlott magatartásának legcsekélyebb árnyalatára is kiterjeszkedhető megfigyelés mellett a közvetlenül észlelt benyomásokból alakuló meggyőződését szabadon követhesse. P. vádlottnak a fenforgó nyomatékos bizonyitékokkal szemben használt konok tagadása, illetőségi illetve előbbi tartózkodási helyeinek szándékos elhallgatása, álnév bemondása stb. mind oly mozzanatok, melyek az ügyben itélő elsőbiróság megtévesztésére czélozva, P. vádlott megrovott előélete mellett tesznek tanúságot. Természetesen nem azon értelemben, hogy ezáltal a Btk. 338. §-a szerinti minősités foghatna helyt, hanem csupán a büntetés magasabb kiszabását tekintve szolgálhatnak iránypontul. Csekélyebb az aggály, ha az előéletét s illetőségi helyét eltitkoló vádlott bűntárs nélkül van, ha tehát nincs letartóztatott társa, kire a vizsgálatnak önhibáján kivüli elnyujtása súlyos, aránytalan büntetés. Ily esetekben teljesen helyén levőnek látom, ha az ily vádlott azonosságának s előéletének megállapithatása czéljából a bíróság a kor összes vívmányait felhasználja. De erre nem az ügy ítéleti stádiumát vagy pláne azon stádiumot tartom alkalomszerűnek, midőn már másodbirósági Ítélet alá van bocsátva. Az előnyomozás, illetve a vizsgálat során hozandók tisztába a vádlott kilétét és előéletét tárgyazó kérdések. S ha már a vádlottat letartóztató rendőrség ebbeli kötelességének eleget nem tett, a vizsgálóbíró s a vád képviseletével megbízott kir. ügyész tartoznak a kérdést tisztázni. Ha ez a most jelzett factorok közrehatásával se lenne keresztül vihető, a törvényszék által elrendelendő pótvizsgálatnak még mindig fenmarad a tér a netán észlelt mulasztásnak pótlását eszközölni. De hogy felsőbb bíróságaink mintegy rendőri szerepkört vegyenek magukra és puszta gyanuokok alapján, az első bíróság előtti eljárás teljes megsemmisítésével, nyomozást folytassanak vádlott személyi viszonyai iránt, mindezt bűnvádi eljárásunk keretébe beilleszthetőnek nem találom. Ilykép előfordulhatna, hogy az ítéletet harmadfokon felülvizsgáló Curián éreztetnék szüksége vádlott leíényképeztetésének s uj eljárás megindításának, a mely eset, amúgy is hosszas bűnvádi perünk mellett, criminalistikánk csoda növésének méltán lenne tekinthető. Az előadott konkrét esetnek némileg meg van azon mentsége, hogy másodbiróságunk intézkedése eredményében nem bizonyult puszta tapogatódzásnakl Láttuk, hogy P. vádlottra nézve, a fényképészet segélyével, ha nem is a kivánt bizonyítékok teljes erejében, de mindenesetre nyomatékos gyanuokok szereztettek be. Ezek teljes bizonyíték erejére csupán az okból nem emelkedtek, mert az ügyben másod3