Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)
1889/31 / 1. szám
A büntető törvény revisiójához 3 nél; két parallel büntetést (prigionia és detenzione, 6 napi minimummal, 5 évi maximummal) a vétségeknél. Zanardelli legújabb, most már a törvényhozás által elfogadott javaslatában, a bűntett és vétség közti megkülönböztetés szerencsés elejtése folytán, a 4 büntetési nem, az alapelv ugyanazonossága mellett, kettőre olvadt le (reclusione és detenzione, mindkettő 3 napi minimummal, 24 évi maximummal.) Nem érintik az alapelv lényegét a Mancini és a Zanardelliféle javaslatokban észlelhető egyéb különbségek, melyek közül itt különösen kettőt emelünk ki. Az egyik az, hogy az első felhatalmazta a birót, hogy a súlyosabb kategóriával sújtott büntetendő cselekményre az enyhébb kategóriájú büntetést alkalmazza, ha a tett in concreto nem aljas indokból követtetett el. Zanardelli törvénye nem ad a birónak ily jogot. A másik az, hogy az utóbbiban a munka mindig" obligatorius, holott az előbbiben az enyhébb kategóriánál a munka csak facultativ volt. A büntetendő cselekmények benső természetéből (moralitásából) merített ezen ismérv helyett, nálunk a súlyos és kevésbbé súlyos esetek szempontja volt irányadó, mely szempont hogy mennyire empirikus, önkényes s hogy mily kevéssé felel meg egy elvi szempont kellékeinek, azt a két büntetésnem (a btkv. különös részében) alkalmazási eseteinek egybevetése meggyőzőén bizonyitja. E szempont azonfelől s szükségszerűen a büntetésnemeknek további szaporítására (az államfogházra) vezetett. Természetesen nem lehet itt szó az olasz büntetési rendszernek a magyar btkvbe való átültetéséről; csakis a börtön és a fegyház közti különbség elvi tarthatlanságának illustratiójául szolgál nekünk. Ezen különbség elejtésével a börtönnek vagy fegyháznak (hogy a két elnevezés melyike tartatnék meg, az közönbös) ez esetben legrövidebb tartama egy évben volna megállapítandó. Ezen egyszerűsítés, elvi jogosultsága mellett, nézetem szerint általánosan érzett gyakorlati szükségnek, s a bizonyos pontig szem elől nem téveszthető oekonomiai szempontnak fogna megfelelni. De én azt hiszem, hogy a keresztülvihető gyökeresebb reform még további egyszerűsítést igényel. Ezen további egyszerűsítésnek nélkülözhetlen feltétele azonban a hármas felosztás elejtése, a «büntett> és a «vétség* közti különbség eltörlése, s visszatérés az egyszerűbb, a természetesebb, s nálunk jogtörténetileg is indokolható kettős felosztáshoz. Elvi akadályba ez nem ütközik. Legkevésbbé a magyar btkv szempontjából, melynek correctionalisationalis elmélete épen azon helyes elv felismerésén alapszik, hogy a büntettek és a vétségek közt nincs minőségi (qualitativ), hanem csak mennyiségi, suly 1*
