Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/31 / 1. szám

tétlenül szükséges egyszerűsítés: a fegyház és a börtön közötti különbség eltörlése. Ennek igazolására elég a btkv. életbeléptetésekor mindjárt tett tapasztalatokra hivatkoznom. A két büntetés btkvünkben nem alapszik a büntettek természetéből, erkölcsi értékéből merített elvi különbségen, s azért elvi jogosultsága mivel sem igazolható. A két büntetésnem tartalma közti különbség sem nem oly nagy, sem nem oly lényeges, hogy a két büntetésnem további fenntartása ezen szempontból indokolható lenne. Az első miniszteri javaslat tudvalevőleg a vétségeknél is kétféle büntetést (fogházat és elzárást) hozott javaslatba. A mint ezen bifurcatio, és helyesen, már a második miniszteri javaslatban mellőztetett, ugy mellőzendő, a büntetésnemek egyszerűsítése érdekében, a börtön és fegyház közti különbség is, mely btkvünk szempontjából, tekintve a két büntetésnem tartalmát s alkalmazási eseteit, valóságos superfoetatio. A rendszer igazolására a btkv. tárgyalása alkalmával a c büntetések individualisatiójának* elvére történt hivatkozás ; de ez nem egyéb, mint a büntetésvégrehajtás ezen kétségkívül helyes, sőt elsőrendű vezérelvének kézzelfogható félreértése. A természetesen csak «külső,» mert csak a büntetésnemik számában nyilvánuló egyenlőség, mely az első miniszteri javaslat és az olasz codificationalis kísérletek között észlelhető, közel hozza azon föltevést, hogy törvényhozónk szemei előtt az olasz codificatorok javaslatai lebegtek. Csakhogy, sajnos, az utánzás csupán külsőségre, a büntetésnemek számára, szorítkozott, az olasz javaslatok alapelvének átvétele vagy assimilatiója nélkül; e nélkül pedig azon büntetésnemek, a melyek az olasz javaslatokban egy alapelvre visszavezethető szerves egészet képeznek, nem lehetnek egyebek mint benső összefüggés, szerves egységet nélkülöző conglomeratum. Már az 1866-iki olasz bizottság állította fel a későbbi javaslatokban mindig következetesen fentartott elvet: «a parallel büntetések két kategóriájának elvét,» mely szerint a büntetések «egyenlők a tartamban, de különbözők természetökben s intensivitásukban*, s a melyek között az első (szigorúbb) kategória azon bűntettekre alkalmaztatik, a melyek gonoszságból, aljas lelkületre valló indokból («per perversitá od abbiettezza d' animo») követtetnek el; a másik (enyhébb) kategória ellenben azon bűntettekre, a melyek az előbbi szempont alá nem esnek, kiemeltetvén különösen a politikai büntettek, a sajtóvétségek s a felindulásban (nell' impeto degli affetti) elkövetett büntetendő cselekmények. Ezen elv alapulvétele mellett fogadott el a Mancini-féle javaslat négyrendü büntetést. Két parallel büntetést (reclusione és relegazione 5 évi minimummal, 25 évi maximummal) a büntettek-