Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 2. szám

Hatáskör és felebbviteli bíróság az egyesbirósági eljárásban 79 közönség- kárán tanulnak annyit, a mennyit, mint a praxisban autodidakták, hajlamuk és tehetségük szerint éppen tanulnak, legfeljebb egy hasonló öregebb autodidaktának elvétve igénybe vett tanácsa által támogatva. És nem ezeket keli esetleg már megcsontosodott slendriánjukkal és bogaraikkal együtt a törvényszékhez bevinni. így nem lehet oly bírói kart nevelni, melynek traditiója, biztos és egyöntetű gyakorlata van. Egyesbirónak legalább rendszerint csak az oly birót szabadna kinevezni, ki a társasbiróságnál már mint biró szolgált és ott kellő jártasságot szerzett magának és képesnek bizonyult. A társasbiróságnál nem oly veszélyes, ha a hármas tanácsban van egy kevésbbé tapasztalt biró is. Ott jó ideáit és becsületességét érvényesítheti, tapasztalatlansága pedig nem okoz kárt. Igaz, hogy egyesbiráinkat jobban kellene fizetni, mint jelenlegi albiráinkat, ha nem kezdőket alkalmazunk. De ezt, ha már éppen olyan nagyon akarunk vagy kénytelenek vagyunk takarékoskodni, minden hátrány nélkül megtakaríthatjuk a törvényszékeknél alkalmazott albirák, vagy éppen birói szavazati joggal felruházott jegyzők fizetésén. Marad e mellett azon előny, hogy a gyakorlott egyesbiró egészen máskép dolgozik, sokkal jobban és többet végez, mint a töprenkedő és küzködő kezdő. Én azt hiszem, hogy ezeket a dolgokat mindenesetre inkább érdemes volna fontolóra venni, mint azt a kérdést, hogy polgári ügyekben behozzuk-e az angol esküdtszékeket. A másik lehetőség, a mely miatt az első bíróság határozatainak megváltoztatása nagy számban előfordulhat, abban is állhat, hogy megfelelő emberanyag, a melylyel a bíróságok jól betöltethetnének, általában nem áll rendelkezésünkre. Ekkor gyakran rosszul határoz az egyik biró, de sokszor rosszul a másik is. Ekkor általában nincs az illető országban jó igazságszolgáltatás egyszerűen azért, mert attól ez idö szerint jobb nem telik. Áttérünk a kérdés azon ágára, hogy a járásbíróság hatásköre minden vagyonjogi ügyre kiterjesztessék-e, a melynek értéke 500 frtot meg nem halad, vagy pedig, hogy bizonyos ügyek ezen értékhatáron belül is kivétessenek-e a járásbíróság hatásköre alól. A kérdés egyébiránt az 500 frtos értékhatártól függetlenül is feltehető és fennáll akkor is, ha a járásbirósági hatáskört egy más értékhatárhoz kötjük. A kivételek, melyekről, jelenlegi eljárásunkat tartva szem előtt, szó lehet, főleg a birtokbirósági, — az örökösödési — és a váltóperekre vonatkoznak. A mit ezekre nézve ki fogunk fejteni, az más ügyekre is könnyen alkalmazható. Ha ilyen kérdésekben a bizonyítási t eher szabályaival lehetne operálni, egyszerűen csak arra kellene hivatkoznom, hogy a kivételt a szabály alól annak kell bizonyítani, a ki a kivételt állítja. Ha egyszer arra az álláspontra állunk, hogy az egyesbiróság hatásköre bizonyos érték szerint megállapítandó, akkor