Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

24 Dr. Óvári Kelemen és az arrha egész jelentőségét, a fejlődés irányát s annak minden jelenségét, semmint az, melyhez Roszner ragaszkodik. Ha pedig kiindulási pontját, alapfelfogásét nem vélem elfogadhatónak, természetesen az abból folyó consequentiákat sem fogadhatom el helyesekül. A tárgy érdekességének fokozását czélzó azon gyönyörű adatok is (9. §.), melyek szerző nagy olvasottsága s példányszerü buzgalma mellett tanúskodnak, annak daczára, hogy egyik-másik (pl. a gyürük többsége) tévesen interpretáltatik, szerencsésebben választott kiindulási pont mellett csak nyertek volna értékükben, mig tényleges alkalmaztatásukban tetemest veszítettek. A munka 11. §-ban Kálmán királyunk házassági törvénye interpretáltatik, lényegében ilyeténképen : Régi házasságok, kiváltkép a szegényebb sorsuakéi, tanuk és nyilvánosság nélkül köttet vén, lehetetlenné vált a házassági akadályok gondos ellenőrzése, meg lett nehezitve a törvényes házasságnak a törvénytelen nemi viszonytól való megkülönböztetése, s lehetővé tette a válni akaróknak frigyük törvényességének eltagadását s uj házasságra lépésüket ; azért, s főkép ez utóbbi oknál fogva, szükségessé vált a házasságkötés nyilvánossága, melynek terjesztése czéljából hozta Kálmán is törvényét ; de ez tényleg sohasem volt érvényben, nem is volt valóságos törvény, hanem a hivek figyelmeztetésére és útbaigazítására szolgáló, ajánlatos módozatokat elősoroló valláserkölcsi szabvány, melyekkel a nyilvánosság biztositható s az alattomos házasságokat érő gyanúsítások elkerülhetők volnának. Eltekintve attól, vájjon Kálmán király korában a jogtörvény és valláserkölcsi szabvány közt tudtak-e már külömbséget tenni vagy sem ; vájjon a jogtörvény nem tartalmazhat-e szintén figyelmeztetést és útbaigazítást, s vájjon a törvény azért, mert nem tartatik meg, nincsen-e érvényben? — csakis szerzőnek a szóban forgó törvény indoka s czéljára vonatkozó nézetét veszem tüzetesebb vizsgálat alá. Ámbár én is azt tartom, mit Roszner, t. i. hogy az eljegyzéshez és házasságkötéshez a régibb jogban a szerződő, illetőleg házasságra lépő felek jelenléte volt csak szükséges; mégis ép oly kevéssé merném állítani azt, hogy a legszegényebb sorsuak házassága is tényleg alattomban, a rokonok, szomszédok oda vonása nélkül köttetett, a mint nem mernék vállalkozni annak bizonyítására, hogy az előkelők házasságáról a Kálmán király előtti időben okmány is vétetett fel; mert amaz állítással indirecte a régi, nagyon is bensőnek ismert rokonsági és szomszédsági köteléket sokkal lazábbnak tüntetném föl, semmint a mennyire az már manapság meglazult, azért, ép ellenkezőleg, azt vagyok hajlandó állítani, hogy a házasság tényleg mindig, vagy számba sem vehető csekély kivétellel, nyilvánosan köttetett, ugy hogy e részben nem lehetett attól tartani, miszerint a törvényes összeköttetés a vad-