Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/28 / 3. szám - Államtan és vallás

i88 Szemle séget nem ? És ez képezi ki nem mondott irányzóját a fölötti értekezésének, hogy mily föltételek mellett jogosult az idegen dolognak titkos vagy nyilt eltulajdonítása. Minthogy Tamás szerint az emberi jog mitsem csorbithat a természetin vagy istenin; minthogy továbbá a természeti jogból folyik, hogy a földi javak az ember szükségleteinek szolgálnak : az emberi jog rendeletéből hozzájárult tulajdonfelosztás nem gátolja, hogy a szegények szükségét saját fölöslegünkből pótoljuk ; sőt ezt a természet törvénye rendeli is. De ha a szükség oly világos és sürgős, hogy rögtönös kielégítést követel, akkor megengedi, hogy másnak tulajdonát nyíltan vagy titokban hatalmunkba keritsük, mi igy nem rablás, nem lopás. Az ezen feltűnő döntés alapjául szolgáló tévedés abban található fel, hogy Tamás azonosítja a keresztény jóltevés rendszerét a vagyonközösség rendszerével s hogy azért ama positiv erkölcsi szervezetnek természetjogi jelleget tulajdonit. Ezen összetévesztésnél fogva állithatja azután, hogy a természetjogi rend fenmarad a magántulajdonnak emberjog szerint ellenkező értelmű rendezése alatt is. De akkor fenmarad minden egyes embernek igénye is az összes javakra, ha szükségletei kielégítésére kellenek neki. Ha tehát a nyomasztó szükség perczében a jótékonyság elmarad, akkor persze a természetjog szerinti önsegély megelőzi az emberi jogot, mely bizonyos cselekményeket rablásnak, lopásnak bélyegez. Meglehet lepve az ember, még ha e hibás összefüggést áttekinti is, hogy oly férfiúnál, milyen Aquinói Tamás volt, igy megengedve látjuk az önsegélyt, melynek föltételeit és határait sohasem lehet megállapítani. De eltekintve e kelletlen következtetéstől : azon gondolat, hogy az emberek a javakhoz viszonyítva egyenlők, s hogy ennélfogva ezek közös használata a természeti vagy isteni jogon alapszik, mint a hivatalos katholikus rendszer része kétségtelenül meg van Gratianusban és Tamásnál. Ehhez járul, hogy a vagyonközösség a katholikus egyházban elfogadott keresztény tökély lényeges alkatrésze gyanánt van elismerve a szerzetesi rendben. Minthogy pedig ennél minden reformatio abban áll, hogy a szerzetesi élet vagy a regula szoros megtartására vezettessék vissza vagy pedig lehetőleg a laikusokra is kiterjesztessék: az anabaptistáknak kizárólag katholikus indokokból íakadt mozgalma a vagyonközösséget is magában foglalja. És kinek köszönhetni az irodalomban a socialista állam első leírását és ajánlását ? Thomas Morus angol kanczellárnak, ki szigorú, asketikus katholikus volt s életét adta oda a római egyházért. Ezen okokból ugy kell dönteni, hogy a socialista elveknek a római egyházban mindig polgárjoguk volt. Napjainkban a kölcsönös rokonságot végre mutatja az is, hogy a katholikus papsághoz tartozó oly irók, kik a társadalmi kérdéssel foglalkoznak, világosan rokonszenvet tanúsítanak a socialista igényekkel. Azon kérdést, hogy miképen támadt az állam, Aquinói Tamás még nem vetette fel. Beéri azon tudattal, hogy az emberek, kik faji alkatuknál fogva társaságban élnek, szükségkép arra szorulnak, hogy valaki vagy többen vezéreljék a közös czél felé. De hogy mikép történt az, hogy a tömeg ily vezetőket kapott, azon elmélkedett Bellarmin Róbert jezsuita és bibornok. Az anabaptisták indították erre, kik Augustinusnak azon tételét, melyről már Tamás lemondott, hogy ugyanis az állam egyáltalán bűnből ered, azon következtetéssé fejlesztették, hogy a kereszténynek mi köze sincs az államhoz. Bellarmin immár megengedi, hogy némely esetek folytán közel fekszik az államról való e kedvezőtlen felfogás ; de helyesen azt tartja, hogy ezek nem elegendők arra, miszerint az állam fogalmát