Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/28 / 3. szám - Államtan és vallás

Szemle 187 socialdemokratia távoli, de igazi következményei Luther reformatiójának. A három párt összemüködését immár véletlennek lehetne tekinteni, a mennyiben egyesülésük csak bizonyos oly teendők tagadásában mutatkozik, melyeket az állam vezetői fentartanak és melyeknek megoldását szükségesnek tartják. Azonban a történelmi kutatás mutatja, hogy máskép áll a dolog. A vagyonközösségről és az államnak emberek szerződéséből való származtatásának tana, továbbá azon feltevés, hogy a természetjog minden történeti jogrendet megelőz, az emberi, társadalmi és állami életről táplált azon közös felfogáshoz tartozik, melyről a középkori egyház hivatalosaknak tekintendő okmányai tanúskodnak. Mert Gratiannak a XH-dik századból eredő decretuma, melyből amaz iránynak első összefüggő elmélete merithető, a kánoni jog első részének van elismerve és Aquinói Tamást, ki ugyanazon eszméket ügyesebb alakban adja elő, V. Pius és ujabban XIII. Leo az egyház tanitójának méltóságára emelték. Szabadjon e férfiú tanát, mely a jelenkor törekvéseire különös világot vet, röviden vázolnom. A természeti törvény, melyet az ész állapit meg és melyet legfelső tételeiben minden ember elismer, változhatatlan oly értelemben, hogy nem maradhat el belőle semmi, a mi valaha hozzá tartozott. A természet törvényén túlmenő emberi törvényeket azoknak nyugtalansága és vakmerősége hozta létre, kiket fékezni kellett, hogy a béke és az erény közös jószága megvédessék. Hogy' azonban ily emberi törvények érvényesek legyenek, azokat a természet törvényéből észszerűen kellett leszármaztatni. Azon emberi törvény tehát", mely a természetivel öszhangban nincs, nem törvény, hanem törvényrontás. Az emberi törvények változnak a szerint, a mint a közjóra nézve a fennálló rendnél hasznosabbnak Ígérkező dologra leszünk figyelmessé. Tamás azonban azon bölcs megjegyzést teszi hozzá, hogy a törvény módositása sérti a szokást, mely legjobban biztosítja a törvények kötelező erejét; e hátrányt csak az uj törvény világos czélszerüsége egyenlítheti ki, szükséges tehát, hogy a törvények újításához e körülmény hozzájáruljon. Tamás a fejedelmi uralomról (de regimine principum) szólő iratában is nyugodt és őszinte politikusnak mutatkozik, és Aristoteles politikájához irt kommentárja tanúsítja, milyen forrásból merítette állambölcseletét. Az állam nagyratartása, melyet a bölcsésztől tanult, különösen abban nyilvánul, hogy e részben kivonta magát Augustinus és VII. Gergely tekintélye alól. Mert előbbi a földi államot a bün elvéből származtatja, a mennyiben másoknak az erőszakból eredő elnyomását az állam alapismérvének tekinti. Tamás ellenben azt tanitja, hogy az emberek, ha meg is őrizték volna ártatlanságukat, mégis monarchikus államban szervezkedtek volna, melyben a szabadok feletti uralom közérdekből gyakoroltatott volna. Csakhogy sehol sem mondja ki egyenesen, hogy az állam a természet törvénye szerint a vagyonközösségre szorulna. De a magántulajdonról szóló tételei ugy vannak fogalmazva, hogy amaz állapotot az emberek közötti szabály gyanánt feltételezik. Azt ugyanis, hogy a földi javak használata, melyeknek tulajdonosa Isten, az embert megilleti, azon kötelességen teszi szemlélhetővé, hogy az egyik ember a másiknak fogyatékát saját fölöslegéből pótolja ki. De a magántulajdont csak azzal igazolja, hogy ösztönöz a munkára, hogy a rend és a béke föltétele, mert mindenki a magáéról gondoskodik és azzal megelégszik. Azonban hozzáteszi, hogy a magántulajdon nem ütközik a természeti jogba, hanem, mint az emberi ész találmánya, amahhoz hozzá van téve. Mit képzelhetünk tehát Tamás értelmében természeti jognak, ha az egyenes vagyonkózös-