Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/28 / 3. szám - Büntető eljárási irodalmunk ujabb termékeiről

Büntető eljárási irodalmunk ujabb termékeiről És ez árnyoldalokkal szemben szerzőnk a hitelesítési tárgyalásnak csak egy előnyét képes hangsúlyozni : hogy ennek alapján a tanuk elkülöníthetők a vádlottaktól. Megvalljuk, előttünk ez sem előny, mert ennek eszközlése az erélyesen és lelkiismeretesen keresztülvitt vizsgálat feladata. A második kiadás sajtó alá rendezésénél kikerülte a szerző figyelmét annak a résznek az átdolgozása, a mely a magánvádló felebbezési jogosultságát tárgyalja. Nem emliti fel itt szerző, hogy a magánvádlónak a kir. Curia teljes ülési határozattal biztosította a felebbezés jogát s habár legújabban — a 63. sz. teljes ülési határozattal — e jogot a büntetés kiszabására vonatkozólag korlátolta is : a bűnösség kérdésében már nem képezheti kétség tárgyat, hogy a magánvádlót felebbezési jog illeti meg. Éppen igy elnézésből maradt meg a mű ujabb kiadásában (99. 1.) az a passus is, hogy a bíróság a büntetés végrehajtása tekintetében halasztást engedélyezhet, holott e jog, az 1883. évi márczius hó 23-án 12054 sz. a. kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet értelmében, ma már az ügyészséget illeti. E kérdéssel különben szerzőnk nagyon is röviden foglalkozik ; igy nem^sorolja fel azokat az okokat sem, melyek alapján a büntetés elhalasztása engedélyezhető, holott ezek előadása sokkal nagyobb gyakorlati jelentőséggel bir, mint például a kiadatási ügyekben követendő eljárás tárgyában a különböző külföldi államokkal kötött szerződések igen részletes recapitulálása, melynek szerzőnk kiváló tért szentel. Ez utóbbinak részletes tárgyalását nincs szándékunk kifogásolni ; csak azt óhajtjuk, hogy ez ne más, hasonló vagy még fontosabb kérdések rovására történjék. Végre meg kell említenünk, hogy a második kiadás is egy helyütt (179. 1.)] elnézésből a kir. Curia semmitőszéki osztályát, egy helyen (204. 1.) pedig a legfőbb itélőszéket emliti; s hasonló tévedésből egy izben (180 1.) az 1868. évi LIV. t.-cz.-nek az 1881. LIX. t.-cz. 69. §-a által hatályon kivül helyezett 315. §-ára történik hivatkozás. Nem kell azonban mondanunk, hogy ez apróbb hiányok a kiváló dolgozat irodalmi becsét és gyakorlati használhatóságát csak kis mértékben csökkentik. Sőt e hiányokkal is éppen azért foglalkoztunk, mert meggyőződésünk, hogy azok kiigazítása a művet jogirodalmunknak még kiválóbb termékévé tenné. — Büntető eljárási jogunkat hosszú ideig szokásos volt a chaoticus jelzővel illetni. Általánosan elterjedt az a hit, hogy egy-egy törvényszék eljárási praxisát fel lehet ugyan tüntetni, fixirozni, de általános, országos gyakorlatról nem lehet szó. Dr. Eayer László érdeme, hogy ez a felfogást meg van 11