Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/28 / 3. szám - Büntető eljárási irodalmunk ujabb termékeiről

164 Dr. Balogh Jenő szerző müvében való felemlitését — a mennyiben a törvényszékek előtti eljárásról van szó — a sértett fél indítványára büntetendő cselekményekkel kell felcserélnünk. Ugyané fejezet végén csudálkozással olvastuk azt az uj passust melyben szerzőnk akir. ügyészség vádelejtési jogát támadja meg. Pedig e jogban illetőleg a váddal való rendelkezhetés jogában rejlik éppen a vádrendszer egyik alapeszméje. S e jog megvonása nem eredményez mást, minthogy a kir. ügyész működése a büntető eljárásban ki lesz kényszerítve s mint ilyen kikényszeritett functió eredménytelen és czéljának meg nem felelő leend. Az ide vágó fejtegetésekből ezenkívül azt is kiolvashatni véljük, hogy szerzőnk a kir. ügyészséget a vádlási jog felett való rendelkezés tekintetében birói ellenőrzés alá akarja vetni. Ez eszme megvalósítását tudvalevőleg megkísérti a német büntető eljárási törvénykönyv, azonban eredménytelenül. S ma már a német büntető eljárási irodalomban sem képezi kétely tárgyát, hogy azoknak a veszélyeknek, melyekkel a kir. ügyészség vádlási jogának negatív irányban való gyakorlása (vád nem emelés, a vád elejtése) jár, nem a birói ellenőrzés eszméjével, (a mely sem a bírói functio pártatlanságával, sem a kir. ügyészség intézményének lényegével nem fér Össze), hanem más intézményekkel kell elejét venni. Ez intézmények elseje a subsidiarius vádjog. S ez utóbbi intézmény — hála a kir. Curia judicaturájának — ma már hazai gyakorlatunkban a törvényszékek előtti eljárásban is mindinkább oly mértékben érvényesül, hogy annak bizonyára szerzőnk művében is beható tárgyalásra kell találnia. A vádelvről levén szó, nem mulaszthatjuk el csodálkozásunknak kifejezést adni a felett, hogy szerző müvének második kiadásában (54. 1.) is még mindig olvashattuk azt a tanítást, hogy a törvényszék az ügyész indítványához kötve nincs : vád alá helyezhet me gjs z ü n t e t é si ind i t v án y n y a 1 szemben stb.»(?) Ez az állítás a tiszta nyomozó elvnek érvényben létét jelentené s azt hiszszük, senki, a ki eljárási gyakorlatunkat ismeri, nem fogja mondhatni, hogy hasonló határozat nálunk jelenleg még előfordulhatna. Éppen igy nem oszthatjuk a szerző, midőn a hitelesítési tárgyalás elavult intézményének védelmére kel. (51 — 52. 1.) Mi, épen ellentétben a szerzővel, azt hiszszük, hogy a hitelesítési tárgyalás intézménye, ugy a mint az hazai eljárási gyakorlatunkban fennállott, egyáltalán nem tartható fenn, mert a modern büntető eljárásnak igen lényeges alapelveivel ellenkezik. E tárgyalás ugyanis nem nyilvános —s a mi legfőbb hiánya, a vádlott tanú gyanánt idéztetik; oly intézkedés ez, mely az egyéni szabadságra óriási veszélyeket rejt magában, mert a védelem előkészítését úgyszólván lehetetlenné teszi.