Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)
1887/27 / 1. szám - A jogi oltalom alaptana. 1. (r.)
A jogi oltalom alaptana 59 embernek, ki erkölcsileg szabad lény, itt lenn tartozásai vannak, melyek kötelezik és melyek azt rendelik neki, hogy minden erejével erkölcsi tökéletesedésére tegyen szert. Es itt is feltaláljuk az emberi nemnél az általános vonzás törvényét, melyet azon tételben fejezünk ki, hogy az emberi lélek vele született tulajdonsága arra törekedni, a mi igaz. E tételt olykép lehet felbontani, hogy arra törekszünk, a mi szép, jó és igazságos; e törekvést szükségkép vallja minden ember, ki a romlás utján menthetetlenül el nem veszett még, hacsak némileg is önmagának szemléletébe merül. Ezenfelül az embernek embertársai iránt is vannak vonzalmai. Ezt is érzi mindenki, még azok is, kik egy téves tan által félrevezetve, látszólag tagadják. Akadt bölcsész, ki erre nézve is egy epés és vészes tant állított fel. A gyűlöletet mondotta az emberek közötti viszony legfelsőbb törvényének; a nyers erőben látta a jog egyedüli alapját. H o b b e s azt találván, hogy az ember csak önmagát szereti, azon következtetésre jutott, hogy ezen önszeretet természetszerűen embertársai gyülölésére vezette, mert bennük szükségletei kielégítésének akadályait ismerte fel. De Hobbes sophismája kézzel fogható. Az embergyülölet csak az eltévedett gonoszságból és véletlen összeütközésekből eredő kivétel. Az emberiség rendes, általános állapota a társakkal való együttélés, a szeretet és viszonszeretet. Sőt még az önszeretet is, melyben az idegenkedés állandó okát akarták feltalálni, egyik főalapja az ember és ember közötti vonzalmi hajlamoknak. Mert a ki önmagát szereti, hajlandó lesz a többieket is szeretni, kikben hasonmásait látja. A hasonlatosság a rokonérzés forrása, a mint a különbségben van minden ellenszenv forrása. A vonzás elve kifejlődik tehát az ember és ember közötti viszonyban már az egyszerű erkölcsi érzés alapján is, függetlenül minden számítástól vagy physikai szükségtől vagy viszonytól; ime, veleszületett hajlam van hát az emberi lélekben, mely párhuzamosan működik a physikai szükségletek hajtó erejével abban, hogy az emberiséget a társulás állapota felé terelje. És ez a rend örök törvénye szerint szükségképen igy van. Mert valamint az emberi nemnek társulásra van szüksége, hogy physikailag fennáljon és anyagi létének eszközét megszerezze, épugy szüksége van a társas állapotra a végből, hogy erkölcsi tökéletesedésének czélját elérhesse. Az erény és a tisztes élet fogalmai nem képzelhetők oly emberben, ki egyedül, lakatlan szigeten él ; az állandóan elszigetelt embertől erkölcsi tökéletesedés nem várható. A társulás egyrészt tökéletesedésre viszi az embert, mert szokássá változtatja benne a nemes érzések ösztönét, melyek a
