Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 1. szám - Észrevételek a római congressus határozataira

42 Tauffer Emil konservative Monatsschrifc für das christliche Deutschland, 1886. Jánner-Heít) ezen határozatokat tulliberalisoknak nevezi s azon irány mellett tör lándzsát, hogy a büntetési minimum s maximum szorosan követendő szabályként állíttassák a biró* elébe. Okait a következőkbe foglalja össze : «Der Richter habe nie und nimmer die Fahigkeit, die Strafthat nach ihrer innerlichen Seite zu erfassen ; e? hiesse dies geradezu, sich die göttliche Vorsehung anmassen; das Recht sei und bleibe etwas Aeusserliches, und es solle daher im Gesetz für bestimmte Fálle auch das Strafmass von vornherein festgesetzt \verden.» E felfogást sem a congressus tagjai, sem az ügy referense, Pessina, nem osztották. Magyarország tekintetében e resolutio ma már kevés gyakorlati érdekkel bír. Büntető törvényünk még liberálisabb álláspontot foglal el. Eredményei tanúsítják, hogy nincs okunk megbánni törvényhozásunk határozatát. Ad II. 1. Nem nevezhetjük másnak, mint sajnos pazarlásnak azon időt, mely e kérdés tárgyalására fordíttató!t. Évek óta foglalkoztatja ezen ügy különösen a németországi szakemberek köreit. A mozgalom élén Krohne, a moabiti fegyház (Berlin mellett) igazgatója áll. Az épitési megtakarítások lehetősége felől a «Blatter für Gefangnisskunde» XVII-ik kötetében megjelent konkrét javaslatai nagy figyelmet keltettek. O hozta szóba a kérdést, a németországi fegyházi hivatalnokok egyletének 1883-ik évben Bécsben tartott gyűlésén, mely bizottságot küldött ki az ügynek részletes és alapos tárgyalására s positiv javaslatok tételére. E bizottság működésének eredménye «Grundsátze für den Bau und die Einrichtung von Zellengefangnissen. Freiburg, 1885. Fr. Wagner* czim alatt, kevéssel a római congressus megnyitása előtt jelent meg. Több részlet tekintetében nem értünk ugyan egyet e dolgozat szerzőivel, de elismerjük, hogy munkálataikban egész halmaza foglaltatik a legbecsesebb adatoknak. E mü a congressus tagjainak legnagyobb része előtt még ismeretlen volt. Krohne, ki a kérdést a római programmba is felvéteté, a congressuson nem jelent meg. Martalékul estünk tehát a francziáknak s különösen Herbette urnák, kiről egyik collegánk, a congressusról szóló jelentésében, azt irá : <Er erregte durch sein zeitraubendes Geschwatz den allgemeinen Unwillen.» Két osztály ülésén s egy nagy gyűlésen át mindenkit kifárasztott ; senki sem figyelt phrasisaira és senkinek sem jutott volna eszébe ellentmondani, nehogy ez által egy végtelen replicát provocáljon. Oly nagy volt a francziák iránt tanúsított udvariasságunk s oly nagy fokú volt az általános unalom, hogy a javallatba hozott, meg nem figyelt s át nem értett resolutiók egyhangúlag megszavaztattak, csak azért, hogy Herbette ur azistenért szűnjék meg már egyszer beszélni. A resolutio jellemzésére felhozhatjuk, hogy az részint semmitmondó phrasisokat, részint évek hosszú sora óta ismert s kétségbe nem vont dolgokat, részint olyan ajánlatokat tartalmaz, melyeknek káros volta iránt többé kétség fenn nem forog. Az utóbbiakhoz tartozik azon ajánlat, hogy a kórház, a főző- s a mosókonyhák a fegyház főépületében helyezhetők el. Ad II 2. E kérdés története már e dolgozat elején vázoltatott. Szakvéleményező nem volt ; előadó hiányzott. Az ügy fontosságának tudatában Tauffer szólt először a kérdéshez. Azon nézetének adott kifejezést, hogy a francziaorsíági példát, mely szerint az első fokú bíróságokhoz tartozó börtönök a magánrendszer elvei szerint építtessenek, Európaszerte mindenütt követni nem lehet. Akadályozza ezt a