Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 1. szám - A jogtalan eltulajdonítás mint a lopás tényálladékának eleme

A jogtalan eltulajdonítás mint a lopás tényálladékának eleme 23 forog fenn, a mennyiben a bitorlás a furtum usus körét meghaladja ; c) ha a szándék a jus disponendi bitorlására irányul: lopás forog fenn Mindezek folytán azt is mondhatjuk, hogy eitulajdonitási szándék forog fenn, ha a tettes szándéka arra irányul, hogy a dolog állagával mint sajátjával rendelkezzék. A positiv törvény szempontjából ezen felfogásunk megerősítését találja a btkv 355. §. 2-ik bekezdésében is, mely az eltulajdonításnak consumativ momentumát határozza meg.* Kitűnik mindezekből az is, hogy az eltulajdonításnak nem keli a tolvaj érdekében történnie ; hogy a «Tháter» és az «Interessent» azonossága nem szükséges; hogy tehát az, ki p. o. azért lopja el a dolgot, hogy azt másnak ajándékozza, nem szűnik meg tolvaj lenni, mert az elajándékozás a tulajdonjogot kimerítő cselekedet s a ki egy dolgot elajándékoz, azzal kétségtelenül mint sajátjával rendelkezett (jus disponendi bitorlása.) 3 A használat, mint már említve volt. nem eltulajdonítás, mert nem a dolog állagával történik a rendelkezés. Egy előfordult esetben vádlottak a bergamoi könyvtárból egy ritka könyvet vettek el (Voltaire «Pucelle d'Orléans» olasz fordítását Montitól) s miután azt lemásolták, (mely másolatért 500 lírát kaptak) a könyvet visszaadták. A turiní semmitőszék (i88i.szept. 23.) nem látott ebben büntetendő cselekményt, mert az elvétel nem irányult a dolog definitív elvonására, de azon szándékkal történt, hogy a dolog visszaadassék. Hogy ez által a könyvtár birtokának kizárólagossága veszendőbe ment, mert eddig ez volt a könyvnek egyetlen ismert példánya, nem változtat a dolgon ; a minthogy nem lehetett volna szó lopásról, ha vádlottak ugyanazon eredménynyel a könyvet a könyvtárban másolták volna le.5 4 Az eltulajdonítás lényege itt ÍJ az, hogy a tettes a dologgal mint sajátjával rendelkezzék. A lopás tényálladékát megállapító eitulajdonitási szándék fogalommeghatározásai közül kiemeljük még : «Der Wille, die fremde Sache der Substanz nach als Eigenthum zu habén — animus rem hibi habendi — (Feuerbach) ; der Wille, die Sache unter Ausschliessung des Eigenthümers zum Gegenstande seines Vermögens zu machen, sie ihrer Substanz nach zu gewinnen ; oder die Gesammtheit der aus dem Eigenthume entspringenden Befugnisse auszuüben (Schütze); die Sache, als wáre sie Eigenthum, den Zwecken des Tháters ausschliesslich und dauernd dienstbar zu machen (Liszt) ; Der Tháter hat die Absicht über die Sache, als ob sie sein Eigenthum sei . . . gleich einem Eigenthümer . . als über eine ihm zugehörige zu verfügen* (Goltdammer) «den Eigenthümer factisch darzustellen.» (Bar). 5 Riv. Pen. 15. köt., 41. oldal. A Riv. Pen. tudós szerkesztője erősen kikel ezen Ítélet ellen, mely szerinte a józan észszel ellenkezik. De a példa, melylyel a birált ítéletet ad absurdum akarja vinni, álláspontja helyességét korántsem bizonyítja. Követve, így mond, az ezen ítélet által elfogadott elméletet, holnap eszébe jöhet egy gazembernek, hogy Titiustól egy tekintélyes pénzösszeget lopjon el, melylyel üzletet alapit s midőn a szerencse kedvez neki s meggazdagodik, a lopott tőkét kamatok-