Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 1. szám - Beccaria

Beccaria i7 genfi philosoph, Rousseau és egy publicista, Beccaria, — nem a néptribunok, hanem az előkelő Montesquieu és Voltaire voltak azok, a kik a jogbölcselem fáklyájával világítva meg a helyzetet, melyben az ember nyomorgott, emberibb társadalmi eszmékre tanították a társadalmat. Beccaria 1764-ban adta kí munkáját, több mint száz évvel ezelőtt, midőn a társadalom egy mindenható kisebbség zsarnoksága alatt állott s midőn a kerékbetörés, megfojtás, megégetés, négybevágatás, kövezés, botozás, egyes testrészek levágása, bélyegzés, vesszőzés hóhér által, polgári halál, pellengérre állítás, vagyonkobzás rendes büntetési nemek valának. Mily borzadalmas sorozata ez az akkori társadalmi állapotot jellemző fenyitési módoknak! Mily rettenetes lehetett az az akkori büntető hatalom I Mily mélyen lealázva az ember, az ő elnyomott állapotában I Es amaz időkben tudott Beccaria szelleme formát és nyelvezetet találni arra, hogy egy elveiben és igazságaiban az akkori hatalmat és társadalmat elitélő jogphilosophia hirdetése által megmagyarázza, mikép a törvény nemcsak emberi osztályok, hanem az ember számára adandók meg s hogy az embert megölni, megkínozni, megbecsteleniteni nem szükség és nem szabad. Száz év előtt igazságokat hirdetett, melyek soha el nem évülnek s melyek kevés kivétellel ma már minden müveit nemzet büntető codexének alaptételeiben elfogadva vannak. «Mérjük — úgymond Tarnai bevezetésül irt tanulmányában — mérjük a büntetés-nemek sorozatát az 1878 : V magyar törvény 20. §-ához és fogalmunk lesz arról a forradalomról, melyet Beccaria könyve a büntetőjogban előidézett, valamint az uralkodóknak nevezett eszmék állandóságáról is.» És méltán teszi hozzá: «Ne higyjük, hogy Beccaria tanait a tudomány mai állásában is meghaladottaknak tekinthetjük.* Ama korban, midőn Beccaria az emberi társadalom legnagyobb kérdéseit tárgyalta, kevés ember törődött a nyomorra és lealáztatásra kárhoztatot emberek — a többség — állapotának s a hatalom visszaéléseinek megvizsgálásával. Maga mondja : «Igen kevesen vizsgálták a büntetések kegyetlenségét, a bűnvádi eljárás hiányosságát, a törvényhozás azon részeit, melyek a milyen fontosak, ép annyira elhanyagolvák egész Európában ; igen kevesen vállalkoztak arra, hogy az alapelvekre menvén vissza, lerombolják a századok halomra gyűlt tévedéseit; hogy legalább azon erővel, melyet az igazság ismerete nyújt, mérsékeljék korlátlan folyásában azon vészes irányú hatalmat, mely eddig a hideg kegyetlenség törvényesített mintaképe volt. Pedig a kaján tudatlanság és a szivtelen gazdagság tehetetlen áldozatainak sóhaja ; a be nem bizonyított vagy képzelt bűntettekre pazarul, szükség nélküli kegyetlenséggel mért büntetések ; a tömlöczök rondasága és borzalmai, melyeket csak fokoz a bizonytalanság, a nyomorultak e legnagyobb gyötrelme : mindez felrázhatta volna azon itsztviselőket, a kiknek hivatása az emberek elméit irányozni.* Beccaria, a mint e pár sorból is látható, az emberbaráti Magyar Igazságügy 1887. XXVII. 1.