Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)
1887/27 / 1. szám - Beccaria
i8 Halmágyi Sándor érzelem megbotránkozásával s a jogos harag nemes szenvedélyével gyökerében támadta meg az akkori büntető rendszert. Törvényeket, rendszert és bírákat követelt «hogy a polgárok felett ne uralkodjék sok apró kényúr, kiknek zsarnoksága annál keményebb, minél közelebb áll az elnyomó a szenvedőhez.» Eszménye az, hogy egy emberi jogokat elismerő társadalomban, humánusabb büntető jog és eljárás rendszeresítése mellett «az emberekben az önbiztonság érzete támadjon», azt akarja, hogv «az emberek bizonyos független szellemre tegyenek szert, mely — figyelmezteti a hatalmasokat — nem törvénybontó, és nem fordul a legfőbb kormányzók ellen, hanem csak azokat támadja, kik az erény szent nevét merték tulajdonitni a gyávaságnak, mely önző, szeszélyes nézeteik előtt meghajol.* Bámulni lehet a politikai bátorságot, melylyel e philosoph az akkori élet apró zsarnokai ellen tanaival a harczot megkezdte. Nem is titkolta, hogy a mibe fogott, az nem kevesebb, mint támadás a despotismus ellen. «Az itt kifejtett elvek nem fognak tetszeni azoknak, a kik jogot alkottak maguknak abból, hogy a felettük levő zsarnokság csapásait saját alárendeltjeikre hárítsák át.» Csak azzal vigasztalja magát, hogy ama balga emberkék lenézik a szellem hatalmát, illetve kevés tudomást vesznek arról, hogy valaki az ő irodalmi dolgozatában minő elveket és igazságokat hirdet. Iszonyú satyrával nyugtatja meg magát, mondván : «A legnagyobb veszélytől kellene tartanom, ha a kényuri szellem összeférne az olvasási hajlammal.» És aztán nyugodtan bocsátkozott ama nagy jogbölcseimi elvek fejtegetésébe, melyek az ő mélyen járó eszméivel, hatalmas logikája és egyszerű, meggyőző előadásával talpra állítva, oly módon világítják meg a «bűntett és büntetés* themája körül felmerülő majdnem összes kérdéseket, a mint ezt azelőtt senki se tette ; lehet érteni, ha Morellet első franczia fordítása után a franczia encyclopaedisták e munkát mondhatni esemény gyanánt üdvözölték, ha egy Voltaire, egy Diderot írtak hozzá elmélkedéseket, ha a szerzőt meghívták körükbe s fényes kitüntetéssel fogadták Párisban. Azóta több mint egy évszáz forgott le; az érczszoborra. melyet a hálás utókor Beccariának Milano egyik terén emelt, a mai társadalom emberibb, nemesebb, derültebb arczulattal tekint s minden mivelt nemzet geniusa kegyelettel ismeri el, hogy az a philosophia, melyet a «Bűntett és büntetés»-ről irt munka hirdetett, egyik hatalmas lökést adta a társadalom nagy reformjának megvalósításához. Nem lehetvén czélom a hires munka eszmekörét itt tüzetesebben, kivonatokkal ékített tanulmányban tüntetni fel, még csak azt jegyzem meg, hogy ma már nincs mivelt nemzet, mely ne gondoskodnék arról, hogy Beccaria e müve a fejlettebb irodalmi Ízlésnek megfelelő fordításban a mivelt társadalom ren-