Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)
1886/26 / 2. szám - Törvénytervezet a törvényes örökösödésről. 10. r.
ii4 Dr. Zsögöd Benő gondnok kezéhez történt idézés alapján, sőt bizonyos ösmert helyeken tán egyoldalulag is. Mindenképen ajánlatos már ezért a házasság é rvénytelenségének birói kimondását szüntető okul felvenni (lásd fentebb 13.), nehogy ítélet után még jóhiszemre találjon az életben maradt fél támaszkodni. 17. Az örökség megnyíltáig. Szász t. s Mommsen beérik, ha az örökhagyó haláláig jóhiszemű. Elég is, ha egyébért nem, azért, nehogy ugyanazon személyt, ugyanazon személy hagyatékában, ugyanazon jogra nézve: részben házastársnak, részben nem annak kellessék tekinteni.7 18. Lehet bizonynyal egymás mellett két jóhiszemű férj vagy feleség is. Curiosum. 61. §. 19. Értekezlet: 39. §. Az, hogy az elhalt házastársnak törvényes joga volt a végelválasztást (38. §.) vagy a megdönthető házasság érvénytelenítését kérni, a túlélő házastárs öröklési jogát csak akkor szünteti meg, ha az elhalt házastárs a keresetet megindi totta s a per az örökösök által sikerrel befejeztetett. Oberschall indítványozta szász t. 2055. §.8 (Mommsen 44. §.) alapján, melyet magunk is követtünk. Mai jogunkban az özvegy elveszti özvegyi jogát, ha házasságtörést követett el, hűtlenül elhagyta. Persze itt a tanítások nem épen egyezők. V. ö. Wenzel 473. §. III. és pótk. /), m), Zlinszky Mjog 557. old., Kövy cap. VI. §. 4., Kováts Gy. bírálata M. Ig. XXIII. köt., 558. s 559. old. 20. Törvényes joga volt. Válásra. Engesztelhetetlen gyűlölség miatt is, s a mi ennek köpenyébe fér ? Itt mindenesetre indicált valamelyes taxatio. A szász t. alkalmasint nem gondolt a mi válóügyeinkre, «papi székeinkre*. Jogegység. 21. Keresetet megindította. Alperesi viszonkereset ? Subsummálható. 22. S a per az örökösök által sikerrel befejeztetett. E toldalék nincs a szász törv.-ben. Valóban nem egy aggály merül fel ellene. Először is általában nem való ilyesmi az anyagi magánjogi törvénybe. Mihelyt az anyagi jogszabály valamely subjectiv jognak létezését suppositum-xti. teszi, magától értetődő, mikép a létezés kérdésében bíró fog ítélni, ha a felek ellenkeznek. De az már, hogy e biró a válóper bírája legyen-e mindenképen, avagy lehet-e incidentaliter az örökösödési per 7 Eset. Hátramarad az apa és a házastárs. Rányilik az örökség felerészben egyikre, felében másikra (Ért. 34. §. a)). Az apa visszautasítja az örökséget. Ujabb megnyílás. KTerv. 385. §. Jk. 314. old. Időközben a házastárs roszhiszembe esett. Bármily távoli rokon megkapja az örökségi felerészt, mert amaz nem házastárs, előbbi felét nem kapja, mert amaz házastárs — Saját 62. §-unk is okoz ilyesmit, de mégis van különbség, a mennyiben itt csupán arról van szó, hogy a házastárs bizonyos erősebb czimét elveszti, s nem arról, hogy a távolrokoDnal szemben ne tekintsük házastársnak, midőn a közeli irányában annak tekintettük. 8 Das Erbrecht des überlebenden Ehegatten besteht, obschon ein Grund zur Anfechtung der Ehe, oder zur Scheidung derselben, oder zur Trennung der Ehegatten von Tisch und Bette vorhanden gewesen ist, ausgenommen, wenn der gestorbene Ehegatte die Klage deshalb bei Gericht angebracht und diese eine Versöhnung vergeblich versucht hat.