Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)

1886/26 / 2. szám - A szomszédjogi oltalom. 2. r.

88 Dr. Biermann Mihály A Justinianusi jog értelmében, de már a klasszikus római jogászok iratai szerint is a negatoria i. r. actio a szomszédjog védelmi rendszerének legfontosabb eleme: mintegy alap- és középponti intézménye, legerősebb, bár bizonyos alant érintendő okokból rendszerint a végletekre tartogatott fegyvere. A negatoria i. r. actio általános, bár nem egyetemes szomszédjogi kereset. A szomszédjogban gyökerező mindennemű jogi igényeknek érvényesítésére alkalmas, pusztán azokat kivéve, melyeknek czélja és tárgya a szomszédnak tüzetesen kötelességévé tett meghatározott tételes ténykedése (pl. a szükséges útnak átengedése, a cautio d. i. szolgáltatása), vagy az ő dolgára kiterjedő bizonyos önérdekű cselekményünknek, (pl. telkéről mezei jószágunkra áthajló alsóbb faágak lenyesése, az ő földére áthullott fagyümölcsök felszedése, a természeti erők által hátrányunkra megváltoztatott régi vízfolyásnak helyreállítása stb.) szintén a jog által tüzetesen kötelességévé tett eltűrése. Ily igények valósítására a nevezett kereset meggyőződésem szerint azért nem alkalmas, mert eredeti szerkezete és történeti kifejlődése szerint a tulajdon-gyakorlás megszorításainak, háboritásainak visszautasítására, megszüntetésére, tehát az ellenfélnek bizonyos abbanhagyására («non facere*) irányul, nem pedig szolgalmi természetű, habár a szomszédjogban gyökerező avagy önálló kötelmi igények érvényesítésére; oly igényeknek érvényesítésére, miknek az ellenfél részén meghatározott «pati» vagy «facere» felel meg. A tulajdon-háboritás visszautasításánál nem tesz különbséget, váljon az nem létező szolgalom bitorlása avagy tényleg fennállónak tulterjesztése által okoztatott, vagy pedig ily szándék távol volt alperestől vagy akár tárgyi okokból sem lehetne a jogsértést szolgalom-gyakorlásnak minősíteni; valamint az ís közömbös, váljon ingatlanunkra történt közvetlen vagy a szomszéd telek rendkívüli használatából eredő és a közönségeseknél súlyosabb közvetett behatások ellen védekezünk; sőt akkor is sikerrel indíthatjuk a negatoria actiót, ha ellenfelünk akár csak localis jogszabályok (helyhatósági szabályrendeletek, helyi vagy vidéki szokások stb.) ellen vétett, melyek a tulajdont nem közrendészeti tekintetekből, hanem szemben álló magánérdekek kedvéért a közönségesnél szűkebb határok közé szorítják. Ilyenekül ismerjük a római, kivált a byzancz korszakbeli római jogból a szabványokat, melyek uj épületek magasságát, külső alakját, távolságát már fennálló építményektől meghatározzák, vagy tiltják, hogy uj építkezések által a már létező házaktól a levegő, világosság, kilátás elvonassék, hogy a szomszédok cséplőszérüje elől a légáramlat elzárassék stb.; mindezen rendelkezések bátran szomszédjogi szabályoknak minősíthetők; mindenesetre sunt «privati iuris», quod «privatorum pactis mutari potest», jelesül kizárhatók telki szolgalmak által, akár magánegyezményen alapuljanak ezek, akár elbirtoklás utján keletkeztek