Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)
1885/23 / 1. szám - Adalékok az európai államok börtönügyének legújabb történetéhez. 1883-1884. 1. [r.]
IRODALOM 85 Az ismeretes »belga záradék« (belgische Attentatsclausel) elfogadását szerző helyesli (e záradékkal foglalkozik az egész 8-ik fejezet), de mint minden alkalmi törvény ugy ez is több tekintetben »ein Gelegenheits — ein Verlegenheitsgesetz«. A kiadatásnak merev negatiójával szemken haladást jelez e záradék; de egyrészt nagyon messze megy, mert annak értelmében kiadandó volna az is, a ki polgári háború alkalmával az uralkodót vagy az uralkodóház valamely tagját nyilt csatában megölte; kiadandók volnának a forradalmi törvényszék azon tagjai, kik a tényleges hatalom által reájok ruházott hivatal gyakorlatában az uralkodik vagy az uralkodóház valamely tagját halálra Ítélték, s az Ítéletet foganatosító hóhér; a mi az irányadó gondolatnak, mely szerint a kiadatás alóli kivételek megállapitandók, nem felel meg. Másrészt meg e záradék nagyon szűk. »Öntudatunk azt követeli, hogy az orgyilkos, bárkit gyilkolt légyen meg, feltétlenül kiadassák.« Azon esetek, melyekben a politikai orgyilkos kiadatása az erkölcsi érzülettel ellenkeznék, oly szerfelett ritkák, hogy azokra külön szabályt formulázni nem lehet. Elég garantiát nyújt itt annak kikötése, a mi minden kiadatásnál kell hogy megtörténjék, — hogy a kiadott nem fog kivételes biróság elé állíttatni. Ilyen esetnek tekinti szerző Corday Charlotte esetét, melyről azt hiszi, hogy nem képzelhető politikailag elfogulatlan biróság, mely Cordayt fel nem mentette volna. Mily elégtelen ezen záradék, bizonyítja az 1871. évi franczia commune-felkelés is. Francziaország az elmenekült communardok kiadatását el nem érhette. Az »Institut de droit international« formulája (az 1880. évi oxfordi congressuson 12 szavazattal 9 szavazat ellen elfogadva) hasonlag nem állja ki a kritikát. E formula birálatából kiemeljük a következőt. Habár igaz, hogy politikai czélra való hivatkozás nem alkalmas arra, hogy annak büntetlenségét biztosítsa, a ki polgárháborúban személy vagy vagyon ellen oly büntettet követett el, mely az illető politikai czél elérésére nem volt szükséges (mert a politikai czélból elkövetett közönséges delictumnak politikai delictummal egy vonalba helyezése ép abban találja alapját, hogy a közönséges delictum bizonyos körülmények között nélkülözhetlen eszköz azon politikai törekvések megvalósítására, melyek á tulajdonképi politikai delictumnak lényegét képezik; ha tehát a külföldi állam ez utóbbiakat — a politikai delictumokat — nem akarja üldözni, akkor bizonyos fokig amazokat is ignorálni kénytelen, habár ez igaz is: a kiadatást a háború nemzetközi joga szerint megítélni mégis tévedés, mert »a polgárháború szükségletei nagyon külömböznek a rendes háború szükségleteitől ; számos oly erőszak, mely a rendes háborúban egyáltalán nem szükséges, a polgárháborúban, különösen kezdetben, nagyon is szükséges; számos oly erőszak, mely a háború joga szerint nemzetközi háborúban jogtalan, a polgárháborúban elkerülhetetlen. « Ezt szerző számos példával érdekesen illustrálja, s oda concludál, hogy ezen szabály alkalmazható lesz ott, a hol a viszonyok egyenlők, p. o. katonai forradalom, pronunciamento esetében, a hol tehát kezdettől fogva szervezett s fegyelmezett hadseregek állanak egymással szemben figy p. o. az amerikai polgárháború, a mely bizonyára az indítványozó Dudley Field szemei előtt lebegett) ; de a consolidált államhatalom elleni népfelkelés esetében a szabály nem alkalmazható. Az oxfordi congressuson felmerült eltérő nézeteknek s az orosz btkvi javaslat nevezetes indítványának bíráló ismertetése képezi ezen fejezet további igen érdekes tartalmát.
