Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 1. szám - Adalékok az európai államok börtönügyének legújabb történetéhez. 1883-1884. 1. [r.]

IRODALOM Az újabb áramlat mindinkább utat tört magának, s midőn 1848 után Középeuropa conservativ hatalmasságai is felhagytak az egyideig megkisérlett ellenzéssel, ma már a civilizált népek közönséges jogának tekinthető azon elv, hogy politikai s azokkal összefüggő büntettek miatt kiadatásnak hely nem adatik. A szerző által felhozott történelmi adatok között nem mulaszthatjuk el azon egynek közlését, mely nemzeti szabadságharczunkkal áll összefüggésben. Austria és Oroszország 184Q. évi augustusban az 1718. évi passaroviezi, 1739. belgrádi, 1774. évi kutschuk-kajnardji, és 1793. évi sistowai szerződések alapján követelték a portától azon 5,000 osztrák és orosz alattvalónak vagy legalább azon magyar vezéreknek kiadatását, a kik a magyar szabadságharez után a török földre menekültek. (Hogy a tisztelt szerző szabadságharczunkat »den ungarischen Aufstand« nevezi, azt jogosan kifogásolhatjuk ugyan, de — meg is bocsáthatjuk.) A porta, támogatást találván Anglia és Francziaország határozott magatartásában a követelésre nem hajtott, s a követelő hatalmak tudvalevőleg megelégedtek azzal, hogy a magyar vezérek Kis-Ázsiában internáltassanak, ürdekes lesz azon szerződések tartalmát ismerni, melyekre a követelés alapíttatott, s melyek a követelés mala fides-e mellett tanúskodnak. A kajnardji szerződés csak arra kötelezte a szerződő feleket, hogy azokat, a kik főbenjáró bűntett vagy felségsértés elkövetése után a másik állam területére menekülnek, vagy kiadják vagy kiutasítsák. A választás tehát a megkeresett államot illeti. A passaroviczi és belgrádi szerződések azon szavai pedig, a melyekre a követelés alapíttatott, ezek : »Maneat porro illicitum, futuris quoque temporibus receptaculum vei fomentum dare malis hominibus, rebellibus subditis, aut ma le contentis, sed ejusmodi homines et omnes praedones, raptores, etiamsi alterius partis subditi sínt, quos in ditione sua deprehenderint, merito supplicio afficere utraque pars adstricta sit.« A magyar menekültek ügyének tárgyalása alkalmával mondotta s hivatalosan megírta Lord Palmerston a politikai bűntettesek kiadatása fölötti híres kárhoztató Ítéletét ezen szavakban: »Ha van szabály, mely a modern időkben a mivelt világ minden független állama által, legyen az nagy vagy kicsiny, tiszteletben tartandó, az azon szabály, hogy politikai menekülteket kiadni nem szabad, ha csak arra az állam positiv szerződések által kötelezve nincs (s ő felségének kormánya azt hiszi, hogy ilyen szerződések kevés számban vannak, — ha ugyan vannak). A vendégszeretet törvényei, a humanitás s az általános emberi érzület tiltakoznak az ilyen kiadatások ellen, s minden független kormány, a mely szabad akaratából ily kiadatást engedélyezne, megérdemli, hogy általánosan becstelennek s alávalónak bélyegeztessék« (would be deservedly and universally stigmatized as degraded and dishonoured). Így irt az angol minister 1849-ben; s ma a ki nem adatás elve új ellenzőkre talál; s az oppositio bizonyos fokig — a hires államférfiú nagyszabású nyilatkozata nem tartóztathat vissza e kijelentésétől — teljesen indokolt is. Ezen oppositiónak van szentelve a munka következő fejezete. Szerző elismeri, hogy ezen általa retrográdnak nevezett mozgalomra a ki nem adatás elvének némely elviselhetlen consequentiái szolgáltattak okot és alapot. S a mozgalom jogosultságát is kész elismerni annyiban, Magyar Igazságügy 1885. XXIII. 1. 6