Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 6. szám - A kártérítés tanának alapvonalai. 2. [r.]

IRODALOM 555 magától értetődik, hogy ily esetben a nem keresztény félre nézve a házasság mindaddig érvényben marad, mig az a polgári bíróságok által fel nem bonlalik*. Ep az nincs bizonyítva, a minek bizonyítva kellene lenni. Azt hiszem, az ugyancsak elvitázhatatlan, hogy a katholikus szentszéki jurusdictio ugy állott fenn, hogy ahhoz kétség sem férhet, hogy áttérés folytán előállt keresztény-zsidó házasság felett csak is a szentszék ítélt. Ebből kell kiindulni. A vegyes házassági válóperekről intézkedő 1868. évi XLVUI. t.-cz. szövegéből és pedig a részletező 2. §-ból kétségtelenül kitűnik az, hogy itt csak a keresztények közötti vegyes házassági perek értetnek. így tehát a régi katholikus szentszéki jurisdictio csak azt a kisebbülést szenvedte, hogy megszűnt keresztények közötti vegyes házassági válóperekben a nem katholikus félre joghatóságot gyakorolni. Jött az 1868. évi LIV. törvényezikk, mely házassági perekben az egyházi törvényszékek illetékességét, a házassági kötelék érvényességét, az ideiglenes elválást és a végképeni felbontást illetőleg az 1868. évi XLVIIL törvényezikk által eszközlött megszorítással mondta ki. Mindezek által a keresztény-zsidó házasságra nézve a régi jurisdictio nincsen megbolygatva. Maradtunk a réginél s igy tehát ma is tökéletesen helyes az a meghagyás, mely az udvari kancze.lláriai rendeletben foglaltatik s mely szerint a házasság felbontása esetén, mi alatt csak egyféle felbontás értetik, az elváló-levél átadása és átvétele mindjárt megtörténhetik. Ha a l'opper-Castrone házasság megtörténik, még ennek is csak egy fóruma lett volna és pedig a katholikus fórum. A 19. §. a vegyes házasság felbontását tárgyazza. Itt csak egy megjegyezni valóm van, mi az erdélyi református és unitárius szent székek azon eljárását illeti, hogy ágy és asztalra nézve egymástól különválasztott felek közül azt, ki az unitárius illetőleg református hitre áttér, egyszerű folyamodásra (per viam instantiae) el szokták végleg választani. Szerző ezt az eljárást, mely a felek meghallgatása nélkül történik, megrójja és ugy találja, hogy az ezen eljárás szerint mondott Ítélet érvénytelen. Kénytelen ugyan elismerni, hogy az ilyen Ítéletet nem lehet megsemmisíteni. Ilyenbe a polgári bíróság nem avatkozhatik. De azért annak az érvénytelenségnek mégis csak érvényt szerezne, mi az által történnék, »hogy a hazai bíróságok a kolozsvári unitárius avagy református papi szék ítéleteit ignorálni tartoznának«. Megvallom, hogy én ezen ignorálást sehogy sem tudom elképzelni. Nem képzelhetem, hogy egyik bíróság a másik bíróság ítéletét ignorálhatná. Ez legfeljebb csak tiszteletlenség lehetne s nem egyéb. Még ha ugy állana is a dolog, hogy egyik bíróság rámondhatná a másiknak az ítéletére, hogy azt semmibe sem veszi, ezt a meggyőződést nem hallgathatja cl. Ignorálásról tehát szó sem lehet. De lássuk csak a szerző okadatolását.