Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 5. szám - Tettesek és részesek az olasz javaslat szerint

TETTESEK ÉS RÉSZESEK OLASZ JAVÍTÁS SZERINT 425 Az indokolás ezen nehéz és sok tekintetben még mindig vitás kérdésben lényegileg ezeket mondja : »A részesek beszámithatóságának foka vagy azért lehet különböző mert különböző a dolus foka, vagy azért, mert személyes tulajdonságaik és_ körülményeik mások. Az első hypothesis példáját azon eset mutatja, midőn ketten együtt emberölést követnek el, s az egyik előre megfontolt szándékkal cselekszik, a másik véletlenül a tett színhelyére érve, rögtónös elhatározás folytán vesz részt az ölési cselekedetben,"a támadó, iránti rokonszenv vagy a megtámadott iránti gyűlölet által indíttatva. A másik hypothesis példái: midőn p. o. egy emberölés részesei között az egyik a megöltnek fia; egy lopás részesei között az egyik a meglopottnak szolgálatában áll. Az első hypothesist illetőleg ma már általánosan elfogadott igazság, hogy a részek mindegyike saját dolusáért felel; az egyik részes •dolusának foka a másiknak be nem számitható. Ez kétségtelen. Csak a francziák tanítanak még mást. Ott »a dolus személyes voltának« nagy elvét háttérbe szorítja a »czím egységének« elve. Ez még Trébutient is tévútra vezette, a ki pedig classicus határozottsággal jellemezte a részesség lényegét, mondván, hogy a részesség csak »reális* lehet. A segéd a tettnek, nem a tettesnek accessoriuma. De a »tett« realitását — s ez a tévedés — a »név«-ben keresi. A praemeditatio nélküli szándékos emberölés a code pénal szerint »meurtre<, a praemeditált emberölés »assassinat«, s azért a czím egységének fentartása végett a praemeditatio materialis körülmény jellegével ruháztatik fel. A gyilkos bűnrészes, gyilkosságnak részese, habár benne az előre megfontolt szándék hiánya napnál világosabb s habár kétségtelen volna, hogy impetusban cselekedett. Hogy lehet egy és ugyanazon tett, p. o. X.-nek megölése miatt, A.-t gyilkosságban, B.-t felindulásban elkövetett emberölésben bűnösnek mondani, azt nem akarják megérteni, azt szerintük meg nem engedi »a czím egységei. S ezen felfogás a fennemlitett második hypothesisnél is következetesen érvényesül. Itt is az tekintetik döntőnek, hogy a fiu által atyja ellen elkövetett emberölést »parricide«-nak mondja a törvény, a fiúnak segédje azért nem közönséges emberölésben, hanem parricideban bűnrészes. Erre vonatkozólag az indokolás helyesen mondja : »Azon érvelés, hogy az egyik részes személyi tulajdonsága a többi részeseknek is beszámítandó, ha általa a bűntett czíme változtattatik meg, nem bir értékkel, ha figyelembe veszszük, hogy a .»czím«, a név: tiszta •esetlegesség, a mely a beszámításra s a beszámítás mértékére befolyást nem gyakorolhat; s hogy a bűntett lényege nem a névben van, melyet -annak a jogtudósok vagy törvényhozók adni jónak láttak.« S ép oly helyesen és találóan mondja Carrara, hogy ezen felfogás mellett »a név változtával változik a lényeg; a lényeg azonosittatik a névvel; a név azonosittatik a lényeggel. Ugy hogy, ha egy törvényhozónak eszébe jutna a külföldiek által vagy visszaesők által elkövetett bűntettekre egy külön elnevezést teremtem, a tettesnek külföldi vagy visszaeső minősége realitássá válnék, s nem volna pusztán személyi tulajdonság.« Az indokolás azután azon felfogásra refiectál, mely «a kötelesség sértés« szempontjából fogja fel a kérdést s jelesül azt tanítja, hogy midőn a személyi tulajdonság egy különös kötelesség megsértését involválja azon részesnél, a kiben az fenforog, s midőn a többi részesnek