Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)
1885/23 / 5. szám
A MAGYARORSZÁG ÉS AUSZTRIA KÖZT LÉTEZŐ ÁLLAMJOGI VISZONYRÓL 403 szerződésben kifejezett közjogi felfogásával és gondolkozásmódjával mindig homlokegyenest ellenkezett, hogy a királyok az országot családi birtokuknak tekinthessék, melylyel tetszésök szerint rendelkeznek. De Henrik mindennek daczára hűbérúri jogokat követelt Magyarország felett s elismerésük végett kétszer is haddal támadta meg az országot, melyek azonban reá nézve szerencsétlenül ütöttek ki s öt utóvégre is igényelhetni hitt hűbérúri jogairól lemondani kényszeritették. Hasonlóképen hajótörést szenvedtek mindazon törekvések, melyeket IV. Henrik Salamonnal, III. Konrád és I. Frigyes Boricscsal és Istvánnal tettek Magvarország függetlenségének megsemmisítésére. II. Frigyes német császár, kinek IV. Béla a tatárok betörésekor segélynyerés czéljából megígérte, hogy Magyarország megmentése esetében főhatalmát el fogja ismerni, a tatároknak az országból való kivonulása után követelte ezen Ígéretnek teljesítését, bár segítséget nem nyújtott. Követelése azonban erélyesen visszautasittatott s ép ugy nem vezetett eredményre, mint Habsburgi Rudolf azon kövelése, hogy Kun László halála után Magyarország, mint birodalmi hübértartomány, az ő fiát, Albertet ismerje el királyának. A vegyes házbeli királyok alatt is több ízben támasztattak hasonló igények a német-római birodalom részéről, a nélkül azonban, hogy sikerre vezettek volna; ugy hogy a sok eredménytelen és reménytelen kísérlet után kénytelenek voltak a német-római császárok azon kedvencz eszméjökről lemondani, hogy Magyarországra hűbérúri hatalmukat kiterjeszszék, mit annál könnyebben tehettek, mert idővel a német-római császári és a magyar királyi korona ugyanazon személyben egyesültek. De a magyar királyi korona nem mint hűbéri tartomány koronája volt a német-római császáré, hanem mint souverain államé, s a német-római császár nem mint hűbérúr ült Magyarország trónján, hanem mint souverain uralkodó, mint olyan, ki a nemzet szabad királyválasztási jogának gyakorlása után s később a megállapított örökösödési rend értelmében jutott a trónra. A római szentszék részéről is támasztattak igények a Magyarország feletti főúri hatalomra. Ennek először VII. Gergely adott kifejezést, midőn a Salamon és Géza között kitört viszályok alkalmával ez utóbbi a szentszékhez folyamo dott segítségért.VII. Gergely pápa ezen kérelemre adott válaszában szemére hányta Gézának, kit nem csak ezen hanem a Géza megkoronáztatása után küldött több levelében is »Magyarország herczegé«-nek czímezett, hogy ő — miként értesült — a német császár kezéből hübérül fogadván el Magyarországot, ezen ténye által érzékenyen megsértette az apostoli szentszéket, mert Magyarország annak tulajdonát képezi. Állításának támogatására hivatkozott azon tényre, hogy I. István, midőn II. Sylvester pápától királyi koronát kért, Magyarországot minden jogával és hatalmával felajánlotta és átadta a
