Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)
1885/23 / 1. szám - Észrevételek a büntető eljárási tervezetre. 1. [r.]
22 DR. BALLAGI BÉLA és a savoyai herczeg közt 1378-ban létrejött szerződés pedig megállapitá. hogy ezentúl a Savoyából a Dauphinée-ba vagy a Dauphinéeból Savoyába menekült tetteseket a két állam egymásnak kiszolgáltassa. Hasonló megegyezést tartalmazott az Intercursus Magnusnak nevezett szerződés, mely 1497-ben VII. Henrik és a Flemingek közt köttetett.** 1661. febr. 23-án szerződés jött létre Dánia és II. Károly angol király között, mely által az első kötelezte magát, hogy megkeresésre kiadja azokat az egyéneket, kik I. Károly megölésében részesek voltak. A hollandi rendek szerződés nélkül is kiadtak néhányat a királygyilkosok közül; 1662. szept. 24-én pedig szerződésileg is kötelezték magokat az Indemnity Act-ban nem foglalt és más az angol kormánytól kiadatni kért egyének kiszolgáltatására. Volt eset rá, midőn a politikai bűntettel vádolt menekült oltalomra talált és nem adatott ki. A franczia király 1584-ben nem adta ki Erzsébet angol királynőnek Morgant és társait, kik arról voltak vádolva, hogy Anglia ellen Francziaországban összeesküvést szőnek. Az angol restauratio után 1. Károly kivégeztetésének Sveiczba menekült részesei kikerülték a hollandi rendektől kiszolgáltatott társaik sorsát. Mindamellett az az állam, mely mégis több izben oltalmat nyújtott politikai menekülteknek, Németalföldi volt. »A holland köztársaság, melynek uralmon levő pártjai egyébiránt saját belső ellenségeik iránt kevéssé kíméletesek, nem egyszer kegyetlenek voltak, a XVII. század folyamán mint politikai tettesek és menekültek menhelye, a szabadsági eszmék elterjesztésére ép oly jótékonyan hatott, mint Anglia a XIX. században.« * Azonban a politikai bűntett természete még ekkor oly kevéssé tisztán volt fölismerve és, tegyük hozzá, a forradalmi mozgalmaknak szabadelvű felfogása annyira nem volt általános, hogy, a mint láttuk, magok a hollandi rendek sem tudták érintetlenül megőrizni hagyományukat és egyes esetekben megvonták az oltalmat a politikai menekültektől. Ugy hogy e kivételek nem döntik meg ama jelenség általános voltát, hogy a politikai menekültek kiszolgáltatása, egészen a mi századunkig, ha kivétel nélkül követett gyakorlat nem vala is, a politikailag abból húzható haszon és az önérdek sugallata szerint nyert csupán minsur peine de forfaiture de corps et d'avoir et empechera a tout son poair, loialment et bone foi, qe les ditz enemis ne soient recepter, ne confortez es terres de sa seigneurie, ne de son poair. Ne que il en aient confort, ne ayde (sóit de gents d'armes, de cheveaux, d'armeur) anzois les fera vender dedens quarante jours apres ce qe il en ferra requis*. * Ez egyezség tartalmáról Bacon igy emlékezik meg : »E szerződésben valamelyik fejedelem pártütöinek a másik által való befogadásukról külön czikk szól, mely szerint, ha az egyik fejedelem a másiktól egy lázadót követel, a szövetséges fejdelem kihirdetés utján meghagyja a pártütőnek, hogy országát azonnal hagyja el, s ha a parancsnak 15 nap alatt eleget nem tenne, a lázadó proscribáltnak tekintetik és a védelemtől megfosztatik«. ** Die Auslieferung der Verbrecher und das Asylrecht, von Franz v. Holtzendorff. Berlin 1881. 24. 1.
