Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 2. szám - Adalék a végszükség jogához

136 DR. HOVÁNYI GYULA jogunk fölfogásával is, fölhívja figyelmünket a Mignonette eset alkalmából hozott ítélet érveire. Vájjon kiállják-e a tüzpróbát azon érvek, melyekkel az angol legfőbb bíróság a continens kiváló államai és köztük hazánk fölfogásával is ellentétes véleménye mellett síkra szállott. De lássuk az ítélet argumentumai előtt magát az esetet. A »Mignonette« 19 tonnás kis yacht Ausztráliába küldetett. A yacht Sydneybe menendő Southamptonból 1884. május hó 19-én indult el. A hajószemélyzet Dudley kapitány (31 éves), Stephens kormányos (36 éves), Brooks matróz (38 éves) és Parker 17—18 éves matrózfiúból állott. Érintették Madeirát, áthaladtak az egyenlítőn, midőn kedvezőtlen időjárás lepte meg őket és július hó 5-én, mintegy 1600 mértföldnyi távolságra a Jóreménység Fokától, egy borzasztó vihar alatt az erős hullámzás betörte a hajó hátsó felét. A viz azonnal ömleni kezdett a hajóba. Csak annyi idejök maradt, hogy a kis mentő csónakot leereszthették és belé két font fehérrépát dobhattak. A Mignonette 5 perez alatt elsülyedt. A három férfi és a matrózfiu 13 láb hosszúságú nyílt csónakban találták magukat. A répán kívül semmi eledelük nem volt, egy csepp vizük sem. Négy napon át táplálkoztak a répával. A 4. vagy 5. napon fogtak egy tekenősbékát, melyből a 11. napig élődtek. Az ezután következő nyolez napon át nem volt semmi ennivalójuk. Hiányában voltak az édes viznek is. Csak időről-időre sikerült vízhatlan ruhájuk segélyével néhány csepp esővizet fölfogni. A 18. napon 7 napja eledel, 5 napja viz nélkül levén, a kapitány indítványozta, hogy húzzanak sorsot a fölött ki áldozandó föl közülök. De nem egyeztek bele. Ugy látszik, hogy Brooks komolyan ellenezte és Parkért nem is kérdezték meg. Dudley kapitány vallomásában mondja, hogy azon napon, mikor a matrózfiún a mindjárt érintendő gyilkosságot elkövették, ő Stephens és Brooksnak újra indítványozta a sorshúzást, de Brooks visszautasitá mondván, »hogy ő nem akar senkit megölni, de nem is akar megöletnk. Stephens és Dudley hivatkoztak nagy számú családjukra. Végre Dudley tanácsolta, hogy jó lenne a matrózfiút megölni. Dudley igy nyilatkozott: »Ha holnap reggel nem látunk hajót, ugy gondolom jobb lesz a gyereket megölni.« Másnap reggel nem jelenvén meg hajó a láthatáron — igy folytatja Dudley vallomását — intettem Stephens és Brooksnak, de ugy látszik nem volt hozzá szívok; ennélfogva én mentem a gyermekhez, ki a csónak aljában feküdt, karjával födve arczát; kihúztam a késem — előbb foháázkodva a mindenhatóhoz, hogy bocsásson meg azért, mit teendő vagyok és hogy lelkünk ne kárhozzék el — s igy szóltam a fiúhoz: »Richard végórád ütött«. A fiu válaszolá : »Az enyém uram ?« »Igen, gyermekem,« és a nyakába döftem a kést. A vér kilövelt és mi fölfogva melegen ittuk, azután fölnyitottuk a testét, és máját, szivét azon melegen megettük«.