Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 2. szám - A kereskedelmi ügyek tanához. 1. [r.]

n8 DR. SCHWARZ GUSZTÁV nincsenek meg. Ennélfogva a jog nem decretálhatja a zálogbirtokost, a precaristát birtokosokká, midőn ezekben — mint Savigny is elismeri — az animus domini hiányzik. Másfelöl: a jog nem tagadhatja meg a birtokot a bérlőtől, a haszonkölcsönvevőtől, stb. midőn ezek az animus dominit megragadják. A Savigny elmélete szerint tehát egész kö­vetkezetesen járt el T h i b a u t, midőn a birtoknak és birtokvédelemnek bármely detentorra való átszármaztathatását állította.21 Mert, ha a birtok tény, ugy azon kérdés, van-e egy konkrét esetben birtok, vagy nincs, nem jogkérdés, hanem ténykérdés. E birtoknak tehát lehetőnek kell lennie minden detentor személyében, mihelyt a birtok tény­beli előzményei benne megvalósulnak, azaz midőn ez a dolgot a maga számára »akarja«. A Thibaut elmélete kétségtelen ellentétben volt a forrásokkal. De a Savigny elmélete a leszármaztatott birtokrók ellentétben volt a saját birtok-fogalmával. Természetes tehát, hogy az irók Savigny óta ama »kivételes eseteknek« az általános szabály alá hozatalára töreked­tek. Ezen igyekezet ismét az animus possessionis revisiójára vezetett. Az animus possessionis oly meghatározását kellett találni, mely ama négy »kivételes esetre« és csakis ezen négy esetre illett, de nem illett egyszersmind a bérlő, haszonbérlő, commodatarius, depositarius esetére is. Be kellett bizonyítani, hogy a birtokra megkívántató animus megvan a zálogbirtokosban és a többi három származékos birtokosban, de nincsen meg az önérdekű detentorokban. Ezen törekvés Savignytól napjainkig egy egész irodalmat hozott napvilágra — mondjuk ki előre : ered­ménytelenül. Ez irodalomban két irány külömböztethető meg. Az egyik meg­tartja a Savigny animus dominiját és addig csavarja a zálogbirtokos, sequester, precarista, emphyteuta fogalmát, míg amaz animus domini reájuk is illik. A másik elejtve a Savigny animus dominiját, helyébe egy tágabb körű »animus dominantis«, »animus rem sibi habendi«-t állit fel, mely azonban magyarázatlanul hagyja a tényt, hogy a bérlő, haszon­bérlő, haszonkölcsönvevő, letéteményes, kikre pedig amaz animus rem sibi habendi csakúgy talál, miért nem birtokosok ? Az első irányba tartozik Schröter.22 Szerinte a zálogbirtokos, a sequester, precarista és emphyteuta sőt a superficiarius személyében is — kit Schröter szintén birtokosnak néz — megvan az animus domini. A két utóbbira e bizonyítás még megkísérelhető. Hiszen az emphyteuta és superficiarius joga tényleg oly terjedelmes, hogy a tulajdonosi akarat bennök, kik a tulajdon összes gyakorlati hasznát húzzák, csakúgy meg­lesz, mint a tulaj donképi tulajdonosban, ki dominiumának elméleti ön­21 Arch. f. civ. Prax. l8 köt. 320 k. 1. 22 Schröter: Ueber den abgeleifeten Besitz Linde's Zeitschrift 2. köt. 233—269 1. L. ellene Savigny Besitz 134 1.

Next

/
Thumbnails
Contents