Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)

1884/21 / 1. szám - A közjegyzői törvényjavaslathoz

SZEM1.1 75 nélkül mondhatjuk, miszerint Magyarország több mint 4000 tagból álló gyakorló ügyvédi kara, még a jogtudomány, társadalom, politika és közigazgatás terén mindig oly tényező, melynek szellemi erejét, tisztességét s haladását az anyagi megélhetés ily rendszeres elsorvasztása által lohasztani se nem igazságos se nem korszerű ; miután végül ezen már is előkészített lehetőségek ellen küzdeni jogunk és kötelességünk — elhatároztuk, hogy a közjegyzői kényszer mellőzésének s a telek könyvi beadványoknál az ügyvédi ellenjegyzés kötelezettségének kimondását tesszük államérdekű fellépésünk tárgyává. Kitűzött czélunkat ugy véljük legbiztosabban elérhetőnek, ha — mint mi — minden megye- és választókerületbelj kartársaink, együtt és külön-külön is, személyesen fölkérik országyülési képviselőiket, — kiknek választásánál amúgy is számba veendő tényezők szoktak lenni, s kik közül a kormánypártiak sem lesznek kabinetkérdés által szabad elhatározásukban gátolva, — hogy az új közjegyzői javaslat tárgyalásánál, a hitelesítési kényszer mellőzése, s azon módositvány mellett szavazzanak, mely által kimondatnék, miszerint : »A telekkönyvi jogokra vonatkozó beadványok, ügyvédi vagy közjegyzői ellenjegyzéssel nyújtandók be, s mindazon beadványok, melyek ily ellenjegyzés hiányával érkeznek be, érdemleges elintézés nélkül, hivatalból utasitandók vissza !« Válasz H. Hinka László' pécsi püspöki ügyész ur válaszára. K folyóirat 1883. augusztus havi füzetében »Az osztrák eoncordatum és a magyar közjog« czimű tanulmányombán tüzetes bírálat alá vettem és visszautasítani iparkodtam azon alkotmányellenes tanokat, melyeket Hinkovczei Hinka ur »A kath. főpapok végrendelkezési joga« cz.imü munkájában világgá bocsátott. Szerző jónak látta most négy havi gondolkozás után kritikámra két íves röpiratban válaszolni, mint ö mondja azért : hogy »nagy garral irt tévedéseimet kimutassa. << • Részemről az antikritikával köztünk a vitát befejezettnek tekintem és az abban foglalt »nem nagy garral« irt, de annál nagyobb tévedések egyenkénti kimutatására többé nem vállalkozom. Két okból teszem ezt. Egyrészt azért, mert sokkal jobban tisztelem e folyóirat szakértő olvasóit, hogysem ismét fárasztani merném Hinkovczei Hinka ur syllogismus cornutusainak s rabulisticüs fogásainak czáfolásával ; másrészt azért, mert olyan Íróval, ki azt állítja, hogy 1855-ben a nem koronázott magyar király rendelkezéseinek alkotmányszerűsége és így jogérvénye nem az 1848: III. t.-czikk szerint bírálandó el, hanem az 160S k. e. X. és az 1741: XI. t.-czikkek szerint I16—17 1.).; hogy ennek következtében a nem koronázott magyar király 1855-ben nem is lett volna köteles felelős ministeriummal kormányozni csak azért, mert a koronázási határidőről az 179T : Hl. t.-czikk intézkedik ; a kinek továbbá közjogi ismeretei olyanok, hogy nem átalja ritkított betűiekéi nyomatni, miszerint a püspökök mint »magán* személyek, tehát mint egyszerű állami alattvalók, a királyival, mint a souverainitás személyesitöjével, végrendelkezési tehetségük iránt szerződhetnek 118—19 1.1 ; a ki végül az absolut korszakban kibocsátott rendeleteket jogérvényeseknek, tehát alkotmányszerüeknek ismeri el Í30—31 l.i: a további vitát közjogi, nevezetesen magyar közjogi kérdések felett lehetőnek nem tartom. A mi pedig az antikritikában ellenem fel-felmerülő elkeseredett személyes invectivákat illeti, azokat teljesen értem és méltányolom, mert általán ismert természeti törvény, hogy a világosság fénye annál jobban sérti a sötétben tapogatódzónak szemeit, minél élesebb. Szerző elkeseredése azonban már a comicumba csap át, midőn még politikai pártnézetet is szíveskedik rám octroyálni s nekem szélső baloldali érzelmeket imputál csak azért, mert az ő »gesammtreichos« felfogását, mely osztrák birodalom és osztrák-magyar birodalom között még most sem tud külömbséget tenni, kárhoztatni mertem. Részemről mindenesetre sokkal hazafiasabb * l Válasz dr. Timon Ákos győri jogakadémiai tanár ur által »Az osztrák concordátum és a magyar közjog« czím alatt irt bírálatra, irta H. Hinka László pécsi püspöki jogtanácsos stb. Pécs, 1883.