Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)
1884/21 / 1. szám - A közjegyzői törvényjavaslathoz
SZEMLE 73 A közjegyzői törvényjavaslat ellen. A tárgyilagos igazság megkívánja lapunktól, hogy a közjegyzői javaslat körül felmerülő nézetekről pro és contra tudomást vegyünk. Constatálhatjuk, hogy az ügyvédi kar, kivált annak vidéki tagjai, tömegesen fordulnak a tervezet ellen. A körültekintő törvényhozás nagyon latba fogja vetni azon felszólalásokat, melyek az ország ily értelmes köréből erednek, oly körből, mely jogpolitikai meggyőződésének alakításánál első sorban mindig az ország érdekeit tartja szem előtt. Fentebb ismertetjük a temesvári közjegyzői kamarának az ügyre vonatkozó, egészben helyeslő feliratát ; az ellenkező értelmű nyilatkozatok szemléjét kezdjük a nyitrai ügyvédi kar két tagjának, Latkóczy János és Mérey Lajos uraknak a kartársakhoz intézett körlevelén, mely a gyakorlati agitatio terére lép. Az okmány lényeges részei a következők : Törvényhozásunk az igazság- és jogügyi törvények tekintetében évek óta oly rendszert követ, mely mig egyrészt az ügyvédi képzettség sokoldalúságát s az ügyvédi oklevél megszerzésének kellékeit hatványozottan fokozza, másrészt az ügyvéd működését lépten-nyomon nyirbálja, keresetét a köz-, tehát az állam-érdek rovására nehezíti sőt megsemmisíti, s ez által megélhetését is lehetetlenné teszi. Az ügyvédi szákkörök méltatlan mellöztetése kevés reményre jogosít föl egy újabbi kísérletnél, ele a körlevél irói még sem tartják elmulaszthatónak azon kötelességük lelkiismeretes teljesítését, hogy az új közjegyzői javaslatnak nemcsak a kar, hanem és kivált a nagy közönség érdekeit mélyen sértő intézkedései ellen sikra szálljanak. A gyakorlati tapasztalatok kézzelfogható bizonyítékai szólanak e javaslat azon része ellen, mely szerint telekkönyvi jogokat csakis közjegyzőileg hitelesített okmányok alapján lehet szerezni. Indokolt csakis akkor lenne ezen intézkedés, ha az országban a telekkönyvi jogok szerzése körül annyi valótlan vagy hamis okmány lett volna érvényesítve, hogy ez által nemcsak a telekkönyvek hitele s biztossága jelentékeny csorbát, hanem egyszersmind számos állampolgár kárt szenvedett volna. Ezt csakis statistikai adatokkal lehet bizonyítani, s miután a nyitrai törve*: .zék területén az ily esetek a lehető légritkábbak, miután továbbá az ország egyéb részeiről legparányibb okunk sincs föltenni, hogy ott a hamis okmányok telekkönyveztetése, s ennek folytán a telekkönyvi sőt bűnvádi perek oly nagy számban fordulnak elö, mikép ezeknek külön törvénynyel kellene elejét venni ; miután ekkép tehát a statistika számai czáfolhatlanul szólanak mellettünk, tagadni senkinek sem lehet, hogy ily intézkedésre a magyar nemzet jogérzéke legkisebb okot sem szolgáltatott. Gyakorlatilag indokolt lehetne ily intézkedés akkor is, ha a telekkönyvi beadványok oly nagy része lett volna és lenne a szerzési okmányok hiányossága vagy alkalmatlan volta miatt elutasítva, hogy ez által egyrészt a telekkönyvi hatóságok működése haszontalanul szaporítva, másrészt az illető állampolgárok anyagi érdeke jelentékenyen veszélyeztetve lenne. Ügy tudjuk, hogy a statistikai adatok ezen indok hiányát is bizonyítják. Ámde akár egyik akár másik lenne e gyakorlati indokokból való, sőt ha mindkettőnek bőséges fenforgása állíttatnék is, még akkor is latba veendő azon lényeges körülmény, vájjon a hamis, valótlan, hiányos, alkalmatlan okmányokat mind az ügyvédek szerkesztették, az ügyvédek adták-e be ? A telekkönyvi jogok szerzésére vonatkozó okmányoknak a jogi szakismeret védszárnyai alá való helyezése sok tekintetben okszerű ; minthogy azonban az állam az ügyvédtől egy csöppel sem követel kevesebb szakképzettséget mint a közjegyzőtől ; minthogy továbbá az ügyvéd felelőssége sokkal súlyosabb, mint a közjegyzőké : legkisebb indoka sincs azon korlátozásnak, mely az ügyvédek kizárásával a közjegyzők egyeduralmát czélozza törvénybe iktatni. A czélszerííség bírálatát pedig a kérdéses 20. § még kevésbbé állja ki. A közjegyzői hitelesítés a jelenlegi helyzeten semmi egyebet nem változtatna, mint azt, hogy a nagy közönség a közjegyzők közbenjárását kényszerülne igénybe venni.
