Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)
1884/22 / 3. szám
184 MANOILOVICH EMIL szempontjából tárgyalják, hanem a szigorúan egyházi szabványokat egybe olvasztják a görög-római jog illető rendelkezéseivel s az irodalomban tévesen ismertetik. Még Zizman (Der Eherecht der orientalischen Kirche) sem egészen ment e hibától, bár az ő munkáját más tekintetben az e tárgyról megjelentek között a legjobbnak és leghasznavehetőbbnek kell elismerni. Ezeknek előre bocsátása után áttérhetünk a keleti keresztény egyház házasság-bontó okainak ismertetésére. Ezek I. kánoniak, II. fél-kánoniak, III. nem-kánoniak. I. Kánoniaknak azon bontó okok neveztetnek, melyek a kánonokban kifejezetten benfoglaltatnak. Ezek a következők : 1. A halál. E természetes bontó okot az egyház a Szentírásból vette ; különösen szent Pál apostol mondotta ki (Ad Romanos VII. 2.). Továbbá nyilatkozik róla szent Vazul (41. kánon) a következő szavakban : »Az özvegy asszonynak rendelkezési joga van önmaga felett s bátran új házasságra léphet, mert a szent apostol (Pál) ezt mondja: »Ha a férj meghal, a nő szabad és ahhoz mehet a kihez akar.<' 2. A házasságtörés. E bontó ok is a szentírásból van véve. »Én pedig ezt mondom nektek — igy szólt a Megváltó — hogy : A ki elbocsátandja feleségét, paráznaság okán kivül, paráznává teszi azt, és a ki ok nélkül elbocsáttatott asszonyt vészen, paráználkodik. « (Máté V. 32.) Továbbá, igy szól egy helyi zsinat kánonja: »Ha világi ember feleségére házasságtörés bizonyul, a férj egyházi hivatalra nem bocsátható ; ha pedig a házasságtörést férje felszentelése után követi el, ez tőle elválni tartozik, különben a reá ruházott egyházi szolgálatot nem teljesítheti. (G. Beveregius I. 408.) Végre szent Vazul 9. kánonja igy rendelkezik : »Az Ur mondotta, hogy házasságtörésen kivül a házasság íelbontása nincs megengedve, a mi épugy áll a nőre, mint a férj re.<• Ugyanazon szentnek 21. kánonja szó szerint igy hangzik: »A becstelen asszonyt a férj elbocsátja házából.« 3. Keresztszülői viszony. Az 5—6 ökuméni zsinat 53. kánonjában a következő rendelkezés áll:
