Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)

1884/21 / 1. szám

FORDÍTOTTA DR. TARNAI JÁNOS 57 fejedelem akarata, mely a büntetést kiszabta. Halállal büntetvék az istenkáromlás, a jövendölés, az ördöggel való szövetkezés épugy mint a királyi méltóság legkisebb megsértése. Halállal büntetik a lopást, a vérfertőztetést, a csempészetet, az ember-rablást, a fegyverviselést, a tilosban vadászást, a tiltott könyvek nyomtatását és egyéb apró cselekményeket. A különböző bűntettek ellen alkalmazott büntetések drákói egyenlősége tetőpontját éri el. A kerék, a barapófogó, a negyedelés, a tüz a halálbüntetés végrebajtásának eszközei. A vagyonkobzás, a kínpad, a titkos és hosszadalmas vizsgálat, a birák féktel (ín önkénye mindezen nyomorúság függelékei. És a büntető jog sorsa a köztársasági államokban sem volt jobb. Mert az egyenlőség keresztény elve nem tiszteltetvén, a legtöbb köztársaságban is kevés ember kezében összpontosult a hatalom s a rosz kormányzat csak az elnyomók száma és fajtája tekintetében volt más. Azért az aristocrata despotismus, mely a kasztprivilegium tanát hirdette és a megtorlást ingatagon, némelyek ellenében hatálytalanul mások irányában kegyetlenül alkalmazta, — a büntetőjognak ép oly megrontója, volt. Nem tudott tisztább magaslatra emelkedni ott sem, a hol megőrizte a democraticus államszervezet eredeti eszméinek némi maradványait, mert a nép jogszolgáltatása nem ismervén a büntetés igazi alapját, vadságban versenyzett a szomszéd államokéval, s épen a politikai szabadság iránti rajongás fojtotta el a polgári szabadságot; azt sem értették meg soha, hogy valódi szabadságot és boldogságot csak az igazság utain lehet elérni. Azonban annyi bizonyos, hogy a kegyetlen büntető jog gonosz intézménye jóval általánosabb volt a monarchiákban, mint a többi kormányformák alatt. Az isteni jog veszedelmes paradoxonára alapított monanarchia dogmatikussá tette előbb a politikát s azután a büntető jogot is. Többnyire csak arra törekedett, hogy rémitéssel szilárdítsa a trónt. És ha néha hirdette is az egyonlőség jogát s szeretetet színlelt a nép iránt> ezt csak azért tette, hogy a kisebb hatalmasokat megtörve, a privilégium és igazságtalanság régi elve helyébe újabbat tehessen. A létező törvénynyel szemben az egyenlőséget hirdetni nem volt más, mint a polgári háborúra való hivatkozás. Azért olvasunk oly rendeleteket, melyek jogot adnak a népnek, hogy azokat, kik határozatlan és ruganyos kifejezéssel »néprontók«-nak neveztettek, megölhesse és sarczolhassa, családjaikat kiirtsa, kastélyaikat pusztítsa és rabolja. Tehát sohasem fogadták el őszintén a democrata elvet, hanem ördöngös ravaszsággal csak azért tették magukévá, hogy mozgásba hozzák a tömeget, mások ambibitiójának e nagyon is könnyű eszközét. És a tömeg hullámzott. Szívesen menekült majd a monarchia szárnyai alá, hogy a főurak nyűge alól szabaduljon, — miként Francziaországban, — majd a bárók zászlója alá hogy a fejedelmek nyomásától meneküljön, miként Angliában.