Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)
1884/21 / 1. szám
56 CARRARA : A BÜNTETŐJOG ALAPESZMÉJÉNEK VÁLTOZÁSAI a kinpadnak époly kegyetlen mint ostoba alkalmazása nagyon kényelmes eszközévé lettek az ártatlanok üldözésének. A bűntetteket és büntetéseket meghatározó tételes törvények hiánya mellett a törvénykezési rendtartás nem emelhette ki a jogszolgáltatást az önkény állapotából. E hézagot töltötték be Nagy Károly capitularéi, a gótok és burgundiak törvényei és a longobard hagyományok, vegyest a római maradványokkal. Hébe-korba világot látott egy-egy szeszélyesen szigorú rendelet, mert a despoticus elv iparkodott felülkerekedni; ezeknek részint barbár részint esztelen intézkedéseivel szemben a zsinatok okos határozatai csak tehetetlen ellenmondást képeztek. A XVI. században nagy és általános lehetett e hiány betöltésének szükségérzete. Mert egész Európában egyedül Spanyolországnak (e nemzet akkoriban valamennyit felülmúlt a civilisatióban és felvilágosodásban) volt szervezett büntetőjogi rendszere a fueros és partidas' de ezt is megmételyezték a kor zavaros eszméi és tévedései. 1532-ben V. Károly a regensburgi gyűlésen kihirdette azon hires Constitutiót, mely róla Carolinának neveztetik s mely lényegében büntető törvénykönyv volt. Ez volt hatályban az újabb időkig — sőt némely helyeken mondhatni a legújabb korig — Németország legnagyobb részében, bár eredeti merevsége a gyakorlat lassú munkája alatt enyhült. Nagy vetélytársa, Ferencz, Francziaország királya. 1539-ben sietett kiadni a hires ordonnance Poyet-t, mely Villers-Cotterets városától nyerte nevét. Ez is büntető codex volt, mely 1670-ben XIV. Lajos által megújittatván, egy sereg szintén tőle származó rendelettel kiegészítve, Francziaországban egész a forradalomig érvényben volt. A büntető jog codificatiójának szeszélye hamar terjedt a kisebb államokban. Mindegyik külön büntető codexet készített vagy kivánt; III. Iván 1550 után Oroszországnak adott büntető-codexet. Mint utolsó, V. Krisztián 1667-ben Dániában léptetett életbe büntető törvénykönyvet, mely, a szokás által lassanként módosítva, mai napig fenmaradt. De csak fájdalommal gondolhatunk reá, milyen volt az a büntetőjog, melyet e törvények érvényre emeltek. Akár mert az emberben mindig erős az utánzás hajlama, akár mert az emberiség egyik korszakában érvényesülő szükségletek és eszmék mindenütt ismétlődnek : tény, hogy a XVI. században a büntetések codificatiójának vágya Európában époly általános volt, mint a jelen században. Es valamint az utánzandó minták tekintetében a mai törvényhozók nézetei különbözők, egyik a code Napoleon-t, másik a bajor törvénykönyvet követvén: ép ugy követték az akkori törvények részint a Carolina, részint az Ordonnance Poyet még vadabb nyomait. A kisebb hatalmak elleni hosszú küzdelme vége felé a despoticus elv újra büszkén felemelte homlokát és mindezen büntető törvényekben szövetségre lépett a babonaság elvével. A büntetés egyedüli alapja a
