Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)

1884/21 / 1. szám

20 DR. HEIL FAUSZTIN Az anthropologiai vagy tapasztalati iskolát, melyet nem szabad a büntetőjogi elméletekből .ismeretes, szűkkeblű s még szűkebb látkörű védelmi elmélettel összetéveszteni, az olasz lángszellem újabbi fényes eruptiójának tekinthetjük. A ki az anthropologiai iskolában, az általa hangsúlyozott társadalmi védelem folytán, nem látna mást, mint a védelmi elmélet új kiadását, az olyan tévedésbe esnék, mint ha megfeledkezve arról, hogy a dolgokat lényeges ismérveik szerint lehet csak helyesen osztályozni, a sárga rezet azonositaná az aranynyaL mert mind a kettő — sárga. Én részemről nem látom a lénytani és a tapasztalati iskolák között azon elvi, ki nem egyenlithető ellentétet, melyet némelyek felfedezhetni véltek. Ellenkezőleg, itt is érvényesülni látom Bastiat szép mondását: »Tous les intéréts légitimes sont harmoniques« ; s ugy találom, hogy a kettő nem csak elvi ellentétben nem áll, de ellenkezőleg, egyik a másiknak szükségszerű kiegészítője. A classicus iskola elméletileg a bűntett »abstract« tanulmányozásából indul ki; elméleti alapelve: »A bűntett jogi lény (jogi abstractio), melynek erői vannak, physikai és morális erői, melyek ismét subjectiv és objectiv erők«. Ez az ontológiai felfogás. Ez az ontológia — a lénytan — alkalmazása a büntetőjogra. Szükségszerűen következik belőle, hogy minden további haladás első feltétele a lénynek alapos ismerete, s hogy azért a büntető jog s a büntető törvényhozás a tévedés veszélye nélkül egy lépést sem tehet, mig a tárgyát képező »bűntett«-et nem ismeri. Baglyokat vinnék Athenaebe, ha fejtegetni akarnám, hogy miként vált lehetővé a bűntettek helyes construálása ezen és csakis ezen alapon ; mily fényes eredmények azok, a melyekkel a büntető jogtudomány e téren méltán dicsekedhetik. Gyakorlati eredménye a classicus iskolának pedig a büntetések enyhítésének Beccariától örökölt elve ; az addig puszta eszköz gyanánt tekintett »egyén«-nek, mint »önczélú lény«-nek felismerése s ebből folyólag »a társadalom joga« mellett az »egyén« ép oly szent jogának szentesitése. Felismerése és szentesitése annak, hogy nem csak a társadalom és az emberiség, de az egyesek, mint egyének is joggal mondhatják magukról: »est Deus in nobis«. A tapasztalati (anthropologiai) iskolának elméleti kiinduláspontja viszont a bűntett »concret« tanulmányozása. A bűntett nem mint »jogi abstractio«, hanem mint »emberi cselekmény«, mint »természeti tény« vétetik szemügyre. Természetét, mint mindent, a mi a természetben létezik, a »causalitas«, az okozatiság, »az ok és okozat közti összefüggés« törvénye határozza meg; vannak »tényezői« (factorai) s jelesül: anthro-