Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)

1884/21 / 2. szám

AZ OLASZ BÜNTETŐTÖRVÉNYKONYV TERVEZETE I09 mondom, hogy eljö az idő, a midőn komolyan szóba kerül — hogy bizonyos megrögzött büntevők ellen a határozott ideig tartó szabadságvesztés a czélnak meg nem felel; hogy tehát e rendszerrel szakítani kell s ily egyének bizonyos számú visszaesések után a »javithatatlanok intézetében« életfogytiglanra helyezendők el? Vájjon ily esetben, mivel lehet a korábbi enyhébb törvény alkalmazását indokolni ? Csak azon »abstract igazság« eszméjével lehetne indokolni, mely épen azért, mert »abstract« és merően ideális, a nagyon is »konkrét« és nagyon is »realis« életben használhatlannak bizonyult. Azon felfogás maradványa ez, mely szerint a büntetés a bűntett ellenértéke, melylyel a tettes a társadalom adósa lett s mely a bűntett elkövetésével lett esedékessé. Ilyenkor természetes, hogy a hitelező nagyobb árt nem követelhet azért, mert időkőzben a bűntett értéke, ára emelkedett. De ha kénytelenek vagyunk a büntetést reactiónak ismerni el, melyet a társadalmi önfentartás ösztöne sugall a társadalomellenes actióval szemben; ha kénytelenek vagyunk elismerni azt, hogy bármikép gondolkodjunk is a büntetés s a büntetőjog alapjairól, a büntetés lényegében mégis csak »társadalmi védelem a bűntett ellen«; ha az egyén jogai mellett a társadalom jogait is kellő elismerésben részesítjük: akkor ellenkezőleg ép azt nem fogjuk megérteni, miért legyen a társadalom eltiltva azon védeszközök alkalmazásától, melyeket létfentartása érdekében feltétlenül szükségeseknek ismert, csak azért, mert akkor, midőn a bűntett elkövettetett, ezeknek szükségét még fel nem ismerte, vagy mert ezen szükség csak később merült fel. A mint ma talán kevesen volnának hajlandók azon álláspontra helyezkedni, hogy a »büntevő tette által jogot nyert arra, hogy megbüntettessék, s megbüntetését a társadalomtól követelhesse« : ép ugy nem lehet mondani, hogy a büntevő jogot nyert arra, hogy csak azon büntetéssal sujtassék, melyet törvény szerint a tett elkövetése idején lett volna veendő. Ellenkezőleg áll a dolog. A bűntettes cselekedete által társadalmi veszélyességének adván positiv bizonyítékát, szükséges és jogos, hogy ezen veszélyessége a konkrét szükségnek megfelelően paralysáltassék. Egyébként óvakodjunk e kérdésnek oly gyakorlati fontosságot tulajdonítani, a minővel tényleg nem bírhat. Nem csak az igaz, hogy a fák sohasem nőnek az égig, de az is igaz, hogy rendes magasságukat sem érik el egyszerre. Lassan, alig észrevehetően fejlődnek és nőnek. A természetben nincs ugrás, csak fejlődés. A büntető törvényhozás is a fejlődés, az evolutio törvényét követi. Legalább ez a szabály. Két egymást követő törvény a büntetési tételekben rendkívüli ugrást nem igen fog mutatni. Magyar Igazságügy 1884 XXI. II.