Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 6. szám - Oklevéltani jegyzetek. Budapest, 1883. [könyvismertetés]

IRODALOM 583 szemetszuró volt az Bécsben, hogy a pesti egyetemen Maria Theresia óta létezett a diplomatika tanszéke. Ennek a tanszéknak alkotmányos szaga volt. Tehát egyszerűen el akarták törülni. Az egyetemi tanácsnak nagy erőlködésébe került, hogy a tanszéket megmenthette. Persze, hogy az idők változtak. De nem is kellett, hogy változzanak. Maga Thun volt az, ki még azt is megtette, hogy Bécsben diplomatiko-paleographiai intézetet alapított. Ezóta aztán a diplomatika dolgában Bécs van túlsúlyban. A magyar magánjog művelője is meg fogja becsülni tudni azt, hogy itt diplomatikai munkát ajánlunk a szakközönség figyelmébe* Igaz, hogy a magyar magánjog nagy részében a történelemé. A. történelmileg fejlődött magyar magánjogból a mai nemzedéknek már csak egyes csontdarabok jutottak, a melyeken még rágódnia lehet. A történelmileg fejlődött és megmaradott egyes intézmények becsét még az is csökkenti, hogy magánjogi iróink a körül sem hajlandók a történelmi kutarást kihasználni, a mi a körül annak még lehetne némi hasznát venni. A Corpus Iurisunkkal, tehát a történelemmel való Összefüggés még azon csekély számú pontokon is fel van adva, mely pontok még a múltból kínálkoznak arra nézve, hogy őket megtagadjuk. Az idegen jog átalánosan szerepelt uralma, annak egyes intézményeknél észlelhető s nem indokolt utóhatásai, káros kihatással voltak és vannak. Hisz a magyar magánjog mai érvényében a forrásaira nézve sincs meghatárolva. Valójában meglevő tételes jogszabályok ignoráltatnak, melyek a semminél mégis csak jobbak volnának. így, teszem, a magyar magánjog Íróinál ki akadhatna rá arra, hogy oly fontos kérdésnél mint a születés törvényességének kérdése, nálunk miféle szabályok döntenek- Pedig a kérdésre nézve az eléggé használható szabályzat, a kánoni jogon át, mely Magyarországon recipiált jog, a római jog; a mire már az emlékeztető lehet, hogy a törvényesség kérdésében a birói hatóság a világi törvényszékekre a szentszékéktöl szállott át, a nélkül hogy az anyagi jog változott volna. Ezt a körülményt még a magyar judicatura sem akarja tudni, s nem tud az egyes esettel elbánni vagy csak rosszul, mihelyest a páter est quem nuptiae demonstrant elvénél tovább kell menni. Pedig a vélelem ellen való bizonyítás kérdésében a tételesen kötelező forrásokban eligazodást találhatna. Bizony-bizony nagy, igen nagy szolgálatot tett volna oly magánjogi iró, ki, midőn 1861-ben a magyar magánjog újra lábra állott, a hazai magánjog forrásait egyes kérdésekre nézve pontosan megjelölte volna s a régi döntvények sorából a kiböngészni valót, már tudniillik a jóravalókat, a fclhasználhatókat, kiböngészte volna. Ha ily feladatra valamely nagyelméjü s hangyaszorgalmú juristánk akadott volna, bizony a magyar