Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 6. szám - A Corpus Juris Civilisből kiszemelt és feldolgozott magánjogi gyakorlati esetek gyűjteménye

580 IRODALOM tendö, hogy az idézett 1. 47. daczára ne gondolja senki, hogy rendszerint teljes kárpótlás ésazonfelül az egész birságösszeg volna igényelhető. A VI. B. 1. d) (45. 1.) esetben felvetett kérdést azzal toldanám meg, hogy ha az interd. unde vi talán nem vezetne czélhoz, mely más keresetnek indítását tanácsolhatnék Titiusnak ? Egyúttal idézném a „titulus quod metus causa" egyik helyét, pl. a 1. 8. §. 7-t. U. o. a 2. sz. eset utolsó pontjában meghatároznám az időt is, melyben Sempronius, a vevő, Luciust, a bérlöt, a birtokból erőszakosan kidobja, váljon azonban a birtokbavétel erőszakos meggátolása után „ex continenti", mint a 1. 3. §. 9. de vi (43, 16) mondja, vagy csak bizonyos idő multával „ex intervallo" ; mert csak az utóbbi esetben élhetne a volt bérlő, ki ellentállása által a birtokot magához ragadta, az interdictum-mal. Igen helyesnek tartom, hogy szerző a VII. A. a. esetben (48. 1.) Jheringnek hires „culpa in contrahendo", valamint Windscheid-nak u. n. „czélhatározás" elméletére utal ; azonban a teljesség kedvéért megemlékezni kellett volna a Becker-Hartmann-Leonhard-féle legújabb és figyelmet érdemlő theoriáról is, mely szerint terhes szerződések az egyik részen fonforgó, de a másik fél által észre nem vett tévedés daczára rendszerint teljesitendök. A IX. A. a. esetben (54. s köv. l.)azt is kérdezném, váljon ha Semproniusnak igazat kell adnunk, ki viseli a fenforgó esetben a lebontásnak (mit azonban az „in integrum" szavak mellőzésével egy szerűen „restitutio"-nak neveznék) költségeit, alperes-e vagy felperes ? és ha alperes, esetleg csak „patientiam praestare" tartozik-e ? kin és mily keresettel veheti meg Sempronius a költséget ? Hogy a XII. A. 1. sz. a. felette érdekes jogeset, kivált pedig annak a 1. 93. heréd, instit. (28, 5)-ban közölt és első tekintetre meglepő eldöntése kellő világításba helyeztessék, czélszerünek tartanám még néhány más hasontartalmú törvényhelynek, pl. a 1. 28. inorf. test. (5, 2), vagy a 1. 72. § 6. cond. et demonst. (35, 1) idézését, kimutatandó ezekkel, hogy a classicus jogászok idejében már szinte általánosan volt elfogadva azon helyes elv, hogy oly „liberalitas" és kivált végakarati intézkedés, mely kimutathatólag egyes egyedül téves feltevésből történt, semmis, vagy legalább megdönthetö; ezen további idézetekből ugyanis kitűnnék, hogy a császár is a 1. 93. cit. esetében nem önkényesen határozott, nem áldozta fel a jog sarkalatos tételeit valami homályos humanitási érzetnek, a mint első tekintetre tetszenék, hanem csak alkalmazásba vette a már mások által felállított és gyakorolt elvet. A XVI, A. a. esetben (55. s köv. 1.) kérdezném, váljon Titius az épületeiben és szőlőültetvényeiben támadt kár megtérítését