Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 1. szám - A közigazgatási bíráskodás szervezéséről Magyarországon

A KÖZIG. BÍRÁSKODÁS SZERVEZÉSÉRŐL MAGYARORSZÁGON 3'J mely a két különtermészetü cognitiónak gyakorlása által a rendes bíróság szellemébe oltatnék: az a dualismus, melyet a rendes perbeli szoros törvényalkalmazás s a közigazgatási pernek széles méltányossági söt rendelkezési szabadsága alkotnak. Azonban a jogászgyülés szakosztályi tárgyalásán hangsúlyoztátott, hogy a magánérdeknek a közérdekkel való összhangbahozatala, a melyet én^ megemlítettem, már a törvényhozásban, a törvények megalkotásánál megtörténik. Ez magától értetődik, de csak egy bizonyos fokig hatályos. Mert a közigazgatási törvényeknek meg van az a sajátságok, hogy bármennyire igyekezzenek is a részletekbe menni, az élet által bizonyos mértékben mindig meghaladtatnak. A közigazgatási ügyeknek pedig meg van az a t ermészetök, hogy még akkor is, ha a jogi momentum kétségtelen, ha azok lényege a törvény alapján meghatározható : fenmaradnak egyes körülmények, a melyek bizonyos tekintetben a liberum arbitrium, a méltányosság és czélirányosság kérdései. így tehát egy sajátszerű alternatíva előtt állana a törvényhozó, ha kimondaná, hogy a rendes bíróság illetékes a közigazgatásjogi perekben. Mert vagy ragaszkodik a rendes bíróság valódi hivatásához, mely a cognitio, mely mint Concha szereti hangsúlyozni, declarativ, azaz csak a jogi kérdés elvi eldöntésére szorítkozó, tehát merőben cassatorius. De hogy eme jogelvi igazság, a tényleges foganatosítás hogy és miképen valósittassék meg és hajtassák végre, az továbbra is a panaszlott közhatóság, néha az érdekelt közegek felfogásától s talán önkényétől függő maradna, s ennélfogva az intézmény czélját egyáltalán nem, vagy csak igen tökéletlenül töltené be. Vagy pedig a rendes bíróság a közigazgatási perben nemcsak a jogi, hanem a ténybeli és czélszerüségi kérdésekben is itél, mi annyit jelent, hogy intézkedik ; akkor oly térre csap át, melyen voltaképen nincsen hivatása, melyen zsinórmértéke hiányzik; mint törvénypótló kénytelen fellépni, a helyett, hogy a törvényalkalmazás itészi functióját végezné. Nem akarok azon zavar ecsetelésébe bocsátkozni, melyet ily megoldás a közhatalmak működési rendszerében előidézne. . . . Azért én nem tekintem azt véletlennek vagy a megoldás elhibázott mikéntjének, ha eddigelé egyetlen állam találkozott, Olaszország, a mely a rendes bíróságok hatáskörét a vitás közigazgatási ügyekre nézve is kiterjesztette, azonban félig véleményező, félig cassatorius szerepre szorítva azt. Olaszországot ezen állítólagos félszegségért sokat gáncsolták. Holott voltaképen egészen következetesen járt el. Mert a rendes bíróság illetékessége más módozatok között ki sem terjeszthető a contentieuxre, a nélkül, hogy a bíróság ki ne vetkőztessék hivatásszerű jellegéből. E tekintetben Belgiumot sem fogadhatom el példaképen olyan országul, a hol ezen ügyek a rendes bíróságok elé lennének utasítva. Való, hogy az 1830. évi belga alkotmánytörvény illető czikkében kimondatott, miszerint „a politikai jogokat tárgyazó viták a bíróságok hatáskörébe tartoznak," azonban ott van a hozzátétel hogy azon ^kivételeknek fentartásával, a melyeket a tételes törvény tenni fog. Ámde Belgiumban ezen kivétel a gyakorlati közigazgatási jogra nézve csaknem szabálylyá lett, ugy hogy Belgiumban a rendes