Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 1. szám - A közigazgatási bíráskodás szervezéséről Magyarországon

A KÖZIG. BÍRÁSKODÁS SZERVEZÉSÉRŐI. MAGYARORSZÁGON 33 az életben találkozik, subsumálja a fennálló concrét törvény, vagy ha ilyen concrét rendelkezés nincs, az általános jogszabály alá s ezen összehasonlitásbál levont eredmény lesz azután a következtetés, melyet, hol egy intézkedésben, hol egyszerű quasi-birói declaratióban érvényesít. Ne feledjük, hogy „az alsó közigazgatási közeg által létrehozott tény, mely ellen a folyamodás irányul" a legtöbb esetben ilyetén positiv törvény alkalmazás volt. Másrészt az élö gyakorlat ép oly határozottan megczáfolja azon felfogást, mintha a rendes biró működése a polgári perben merőben biráló és declarativ lenne, azaz bizonyos jogtételek kimondására, tényállásoknak e jogtételek alá vonására szorítkoznék. A rendes biró a legtöbb esetben a kimondott jogszabály közvetett folyományaképen oly ténykörülményekre és viszonyokra nézve is kénytelen rendelkezni, melyek a positiv jogszabvány által közvetlenül meg nem határoztattak. Lehetetlen fel nem ismerni, hogy a rendes birói ítéletben ezen rendelkező elemnek jelentékeny része van, a minthogy a biró a legfejlettebb jogrendszerben is bizonyos mértékben discretionarius hatalmat is gyakorol. A jogállam egyik vezértórekvése e discretionarius hatalmat lehetőleg egy minimumra leszállítani. Ez az irányzat nem oly szembeszökő a végrehajtó hatalom, a közigazgatás keretében. Pedig itt is kétségtelenül meg van. A discretionarius hatalom a közigazgatásban vezértényezö; s ez a dolgok természetében rejlik. Mégis, nem-e tisztán felismerhető, hogy a jogállam megszilárdulásának és fejlődésének egyik fösymptomája, kelléke és eredménye, miszerint ez a discretionarius rendelkezés e téren is minélinkább törvényszabta korlátok közé szoríttassák és szilárd jogszabványokhoz alkalmazkodni kényszerüljön? S azért én tévesztettnek, antiquáltnak, sőt bizonyos tekintetben veszélyesnek tartom azon elméletet, mely a végrehajtó hatalmat egy ténykedő fél állására degradálja, melynek sem hivatása, sem képessége a jog eszméit s igényeit megvalósítani és mely valahányszor jogi elem felmerül, a rendes bíróság sorompói elé idézendő, hogy ott meghallja, megtanulja: mi az igazság! A modern államtudománynatc és jogi nézletnek egyik legnagyobb vívmánya, hogy ezen tan felett napirendre térve, ragaszkodik azon vezérelvhez, hogy a végrehajtó hatalom nem az Önkény és tetszés szerinti rendelkezés kényura, hanem a közérdek terén a jogrend megvalósítója s eljárásában jogelvekhez kötött, szerzett jogok tiszteletbentartására kötelezett. Nem véletlen, hogy kitünöleg Németországból, a német birodalomból hangzik felénk a rendes bíróság illetékessége iránti követelmény, azon földről, melyen — minden álszenteskedö phrasaeologia és sophistikai takargatás daczára — az államhatalom legkorlátlanabb omnipotentiája mindenkor sokkal nyomasztóbban nyilvánult, mint a németek által denunciált franczia centralisatióban. És Francziaországban is, a contentieuxnek a rendes bíróságra ruházása, nem e mindig a caesarismus uralma alatt vettetik fel, midőn m i n d e n közszabadság el lévén törölve, a legisták és publicisták egyes szakintézmények reformja által vélték azt visszaállíthatni; A jogi öntudat jajkiáltása volt az, mely kétségbeesvén a szabadság és jognak a közállomány szervezetében lehető megóvása és érvényesítése felett, a MAGYAR IGAZSÁGÜGY. 1888. XIX. 1. 3