Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/20 / 6. szám - Az okirathamisítás kérdéséhez. Második, befejező közlemény

436 DR. HEH. FAUSZTIN ellen bizonyítanak, fidem faciunt contra omnes, mig a magánokiratok csak a kiállító ellen; igazolja ezt továbbá a közokiratok és a magánokiratok tekintetében külömböző módon megállapított bizonyítási teher. A bűntett consummativ momentumának akkénti megállapítása, a mint az a btkv. 40.1. §-ában történt, bizonyítéka annak, hogy a magyar btkv. a magánokirat-hamisítást nem pusztán vagyon elleni bűntettnek tekinti, mert a bűntett bevégzésének momentuma szükségszerűen kell hogy összeessék a tárgyát képező jog megsértésének bevégzésével; más szóval, a dolog természetében fekszik, hogy a bűntett véghezvittnek, consummáltnak akkor mondható, ha a tárgyát képező jog megsértése befejeztetett. A mig ez meg nem történt, addig a bűntett csak megkezdve van — in itinere est — csak kísérletről, illetve nem sikerült bűntettről, — delictum mancatum — szólhatni. Minthogy pedig a vagyonjog megsértése csak a károsítással van befejezve, az okirathamisitásnak, mint vagyon elleni bűntettnek, consummativ momentumát nem a használatba — mely még mindig csak a kísérlet stádiuma — hanem a károsításba kellett volna helyezni. A.mint hogy Carrara a maga álláspontjából csakugyan erre a következtetésre jut is. »Miután e bűncselekmény egyedüli czélja a vagyonra irányúi, a hamis okiratnak bár czéltudatos használata kimerítheti a büntetendő kísérlet ismérveit, de nem meriti ki a bevégzett hamisítást, mig a magánegyén megkárosítása be nem következett.« És szándékosan csak consummativ momentumnak mondottam a használatot, hogy ne praejudicáljak azon mindenesetre érdekes, itt azonban bővebben nem tárgyalható kérdésnek: hogy a hamisítás a btkv. 401. §-ában minő jelentőséggel bir. Nem az objectiv értelemben vett hamisítást értem, — mert a hamis vagy hamisított okirat jelentősége iránt kétség nincs, — hanem a hamisítási ténykedést, a hamisítványt előállító tevékenység physicai subjectiv erejét. A kérdés ugyanis az: a kísérlet vagy csak az előkészületi cselekmény jelentőségével bir-e ez ? A felelet nem oly könnyű s nem csekély fontosságú. Azzal pedig nem mentünk semmire és nem mondtunk semmit, ha a kérdést akként véljük eldönteni, hogy, ha a hamisítás a bűntett megkezdését képezi, akkor ily esetben kísérlet forog fenn. Ez nem a kérdés eldöntése, hanem a kérdésre adandó felelet kikerülése, a kérdésnek csak más alakban felállítása volna. Hisz épen az a kérdés : megkezdetett-e a hamis okirat készítése vagy meghamisítása által az okirat-hamisítás? Hogy feltétlen igennel nem válaszolhatni, az már első tekintetre is szembeötlik. Bizonyára senkinek sem jutna eszébe okirathamisitás kísérletével terhelni azt, a ki ártatlan czélból, tegyük tréfából, másnak nevére hamis okiratot készít.