Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/18 / 5. szám - A VIII. magyar jogászgyülés tárgyalásai. Kritikai tudósítás

458 A VIII. MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉ3 TÁRGYALÁSAI Ugy látszik, Beksics Gusztáv ur sem ignorálja azon életbevágó különbséget a qualificatiobani eltérés különböző esetei között, melyet a kellő világításba helyezni a fentebbi sorokban iparkodtam. A jogászgyülés évkönyvében foglalt véleményes indítványának a res judicataról szóló részében, melyet oly helyesen hoz elvi összeköttetésbe az előttünk fekvő kérdéssel, maga elismeri, hogy a tartalombeli külömbség a hűtlenségre való felbujtás (144. § 5. pont) és az egyszerű desertióra való csábítás (453. §), a hamis és vétkes bukás közt oly nagy, hogy a fölmentés az egyik alól nem áll ellen az ugyanazon ténykörülmények alapján való újabbi üldözésnek. Nem látja — talán joggal nem látja — ö itt a non bis in idem elvének alkalmazhatását. De daczára ezen helyes fölfogásnak, melynek, önkénytelenül is a lényegileg eltérő qualificatio megtagadására kellett volna öt vezetni, megadja ö is a bírónak ezen jogot. Tehát a bíró, ki a ténykörülményeket — mert arra ö Beksics ur nézete szerint jogosítva van — nemcsak azon intentio szempontjából vizsgálja, melyből a vádló azokat feltünteti, ki számot vetvén lelkiismeretével, fölmenti vádlottat formailag ugyancsak az emelt, de tényleg az em élhetett vád alól is: ez által még sem biztosithatja vádlottat, hogy a „res judicata pro veritate habetur" elvnek előnyeiben részesüljön. Az új bűnvádi eljárásnak lenne feladata, az általam körülvonalozott elvet practice t. i. azon minősítése fajok elösorolása áltál — megvalósítani, melyekben az eltérés az ügyészi indítványtól, és minőkre az áttérés a bíróságnak meg lenne engedve. Egészen más kérdés az, melynek taglalásába a jogászgyülés nem bocsátkozott, váljon czélirányos-e, hogy az ügyész határozott büntetési tételt indítványozzon? A vádrendszer elmélete tekintetéből közönyös ezen kérdés mikénti megoldása ; a törvény paragrafusa, melyet mind a bíróság, mind vádlott ismernek, meg teszi itt az ügyész helyett az indítványt. Fontos okok szólanak azonban a mellett, hogy az ügyész ne tegyen indítványt határozott büntetési tételre; mindazok scrupulusai, kik alacsony tételben vádlott favorisálásának, mind azoké, kik magartételben a bíróság befolyásolásának veszélyét látják, el lennének hárítva. A német bűnvádi eliárás tárgyalásánál Thilonak ily értelem beni indítványát Schwarze hatalmasan pártolta; rámutatott különösen Szászország példájára, hol az ügyészség 1856 óta rendeletileg el volt tiltva a büntetési tételre vonatkozó indítványtól. A bizottság kimondotta, hogy az ügyész jogosítva, ne kötelezve legyen, „ein bestimmtes Strafmass vorzuschlagen, oder sich über die Höhe der auszusprechenden Strafe zu aussern" 5). 5) Holtzendorff Handbuch des deutschen Strafprocessrechts Berlin, 1879. II. köt. 81. 1.