Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/18 / 5. szám - A VIII. magyar jogászgyülés tárgyalásai. Kritikai tudósítás

A VIII. MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TÁRGYALÁSAI 4:»7 igen subtilis, de a birói lelkiismerettel semmi összefüggésben nem levő, csak a jogászi felfogás külömbségének megfelelő elte'rések folytárt különbözöleg formuláznak. Herczeg Józef3) a korcsma udvarán egy csomó bankjegyet a földre ejtett; Butkovics Albert, ki mellette állott, ezt látta e's a nélkül, hogy Herczeg észrevette volna, a bankjegyeket fölvette és zsebre tette. Tegyük fel, hogy az ügyész talált vagyon eltitkolása által elkövetett jogtalan elsajátítás miatt emelt volna vádat: megfosztanók mi a bíróságot azon jogtól, hogy az, miután az elejtett csomó bankjegyet még el nem távozott tulajdonosának birtokában levőnek tekinti, vádlottat lopásban marasztalja el? Hason alapon nem lehet kifogásunk a különböző birói minősítések ellen azon esetben, midőn vádlott kocsis a gazdája által elküldetvén, a lovak etetése czéljából kapott kukoriczát nem a lovakkal etette meg, hanem eladta és a pénzt saját használatára fordította4). Ügyészi indítvány: hűtlen kezelés és lopás halmazata. Első bíróság: hűtlen kezelés vétsége. Másod bíróság: lopás büntette. Harmad bíróság : sikkasztás vétsége. Ugvanazon szempont irányadó a becsületsértés-rágalom, a rablás-zsarolás eltérő minősítésénél. A formalismusnak áldoznók föl a lényeget, doctrinair makacskodás hibájába esnénk, ha itt is a vádelv szigorú keresztülvitelének szükségét hangoztatnók, hol adott esetben csak annak indokolatlan túlhajtása forog fenn. Meglehet, hogy nem eléggé pontosan fejezem ki magamat, midőn elvonandónak mondom a bíróságtól azon jogot, hogy lényegileg eltéröleg minősíthessen, de megadandónak tartom azon szabadságot, hogy az ügyész indítványán belül marasztalhasson oly reatumban, melyre vonatkozólag a bizonyítás és védelem ugyanazon sarkpont körül forog: hol tehát nem mondhatni, hogy a védelem lehetőségétől vádlott meg volt fosztva, kiről bizonyos, hogy a kér delictum egyikét, de a jogászi constructio formaszerüségénél fogva kétséges, melyikét követte el. Meglehet, mondom, hogy az elvet hiányosan formulázom, de az maga tisztán áll előttem — és az olvasó által sem fog ignoráltathatni — hogy az eltérő minősítésnek általam distinguált két kategóriáját nem subtilis, hanem principális jelentőségű határvonal választja el egymástól, melynek semmibesemvétele vagy meg fogja fosztani bűnvádi eljárásunkat a vádelv következetes keresztülvitelének előnyeitől, vagy doctrinair egyoldalúsággal még ott is megfogja valósítani, hol csak a külső egyformaság, de nem a lényeges elöföltételek identitása igényli betűszerinti, rideg keresztülvitelét. 3) Büntetőjog Tára II. köt. 12. 1. *) Büntetőjog Tára, III. köt. 163. I