Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)
1882/18 / 3. szám - A jogos védelem. Ötödik közlemény
KÜLFÖLDI JOGÉLET — SZEMLE 265 becsületsértéssel vagy rágalmazással vádolt egyén büntetlen : ha a sértett neki megbocsát, ha ingereltetett, ha nyilvános megkövetésre késznek nyilatkozik (252. sz.).' S2EMLK Budapest, szeptember hó l-jén 1882. Lapszemle. „Der Gerichtstaal", szerkeszti Schwarze drezdai Generalstaatsanwalt, 34. kötet, 2 füzet. „Zur Lehre von der Anstiftung und der Beihilfe" czím alatt a felbujtó és a segéd fogalmait íejtegeti Dr. Herzog, két birodalmi törvényszéki döntvény alkalmából melyeknek elveit czikkiró aggályosaknak találja. Az első itélet (Entscheidgen in Strafsachen III. B. 140. I.) azon kérdéssel foglalkozik : büntetendo-e a rabnak azon cselekménye, melylyel mást arra bujt fel, hogy öt megszabadítsa, vagy neki a szökéshez segédkezet nyújtson ? — A tényállás az volt, hogy S.-t, ki a polgármester rendeletére a községi fogházban letartóztatva volt. M. megsajnálta s rimánkodására olyképen szabadította ki, hogy a fogház ajtaját kinyitotta; mire S. megszökött. — Az első bíróság M.-et elitélte, de S.-et a felbujtás vádja alól felmentette, mert az ö cselekménye nem büntetendő. A közvádló semmiségi panaszszal élt s azt a német btk. 48. (felbujtás, m. btk. 69. §. 1.) és 120. (rabszÖktetés, m. btk. 44-7. §.) szakaszainak megsértésére alapította. A Reichsgericht a panasznak helyt adott. Az indokok szerint a 120. szakasz a rabnak önmegszabaditását nem bünteti ugyan, de harmadik személyeknek ez által nem akarta megengedni a hatósági intézkedések zavarását. A törvény az ember szabadságszeretetére volt tekintettel, midőn igy intézkedett, de ez által nem akarta megengedni a fogoly oly tevékenységét, mely által más személy büntetendő cselekményének okozója lesz. A fenforgó esetben tehát S. felbujtónak tekintendő. A második itélet (Entsch. Strfs. IV. B. 60. 1.) azon kérdést veti fel : Részes lehet-e a tettes a saját cselekménye bűnpártolásában? — A megtámadott itélet megállapította, hogy H., vádlott társának F.-nek, a végből, hogy utóbbi a reá mért fogságbüntetés végrehajtása elöl meneküljön, tudva szándékosan segitséget nyújtott, és hogy F. az által, hogy H.-nak ajándékot adott és ígért, utóbbit arra bujtotta fel, hogy F. ruháinak kiadása és a büntetés megkezdésére szólitó irat átszolgáltatása, továbbá az útiköltség megfizetése, valamint azon tanács által, hogy magát, nehogy felismerjék, megborotváltassa, „durch Rath und That" segitséget nyújtott. Az alsó bíróság F.-et felmentette azon indokolással, hogy ö csak saját bűnös cselekményének bűnpártolója volt, holott a német btk. 257. szakasza (m. btk. 374. §.) idegen cselekményt tételez fel. A semmiségi panasznak, hely adatott. A Reichsgericht indokolása szerint igaz ugyan, hogy a bűnpártolás másnak a bűncselekmény utáni elősegítésében áll. De az első itélet azon helyes praemissájából, hogy a bűntett tettese vagy részese ezen 16*
