Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)
1882/17 / 6. szám - A szerződési szabadság
A SZERZŐDÉSI SZABADSÁG 417 melyek szokásunkká váltak, mindenki szabadon választ vagy választhat, valahányszor úgynevezett szerződésre le'p. Ha ez igy volna, az e'let tűrhetetlenné válnék. Cselekményeink folyományainak kilencztized része gyakorlat és szokás által van megállapítva, és e következményektől ép oly kevéssé szabadulhatunk, mint ha külön törvény szabná reánk. Ha valamely hivatal vagy állás kötelességeit vállaljuk el, ha cselédet fogadunk, ha vasúti legyet váltunk, ha szárazon vagy vizén szállítmányt küldünk, ha éle tünket, házunkat, hajónkat vagy jószágunkat biztosítjuk, szóval az élet majdnem Összes ügyleteiben, a feltételek és következmények egész sorozatának vetjük magunkat alá, melyeknek nagy részét nem ismerjük és nem ismerhetjük, és melyeknek nagy részétől, ha ismernök is, szabadulni teljesen képtelenek volnának. És mégis, ha e föltételek valamelyikének értelme iránt a bíróság előtt kétség merül fel, a jogászok majdnem mindig azt kérdik: „mit akartak a felek?" és következtetéseiket igazolva sőt szentesítve is látják egy implicitigéret vélelme által, holott valóság szerint tíz eset közül kilenczben a feleknek akaratuk sem volt, nem is gondolván az eshetőségre, mely bekövetkezett. De még ha a kérdés valószínűbb alakban tétetnék is föl; ha azt kérdeznök: „mit akartak volna a felek, ha az eshetőséget előre látták vala?" még akkor is azon ellenvetés volna tehető, hogy nem lehettek, és sok esetben nem is voltak, szabadon cselekvök. Oly feltevés, hogy az ember mindazon következményekre való tekntettel cselekedett, melyeket a jog vagy a szokás vagy az emberek általános eljárása Ily ügyletekhez füz, talán oly következtetésekre vezethet, melyeket az igazság vagy a szokás kivannak. De ha igy cselekszünk, nagyon is gyakran megfeledkezünk azon tényről, hogy e következményeket valójában nem tartotta szem előtt, és hogy igen gyakran még akkor sem szabadulhatott volna töJük, ha szem előtt tartotta volna. Kitűnő példa erre a földesúr és a bérlő közötti viszony Angol jog szerint a bérlő viseli az elemi kár, a rosz termés, a háború általi birtokháboritás, szóval az elháríthatatlan események veszélyét. Jogászaink ezt a felek akaratából származtatjuk és mai nap némileg helyesen is, mert a bérlő, mikor szerződik, ismeri a törvényt. De fölötte valószínűtlen, hogy akkor, midőn az első eset eldöntetett, ily szándék létezett volna. A feleknek hihetőleg nem volt semminemű szándékuk és a bíróság a szerződés teljes tiszteletbentartása mellett ellenkezőleg is ítélhetett volna. A római jog és az annak nyomdokán járó törvények tényleg kűlönfélekép oldják meg a kérdést; és az angol földes urak azon gyakorlata, hogy rosz időkben állandóan visszaadják a bérlőnek bérfizetése egy részét, mutatja, hogy a
